Forma-1-es újoncok: a Ferrari-bébitől a nagy visszatérőig

Kicsivel több mint egy hét múlva rajtol a Forma-1 2013-as idénye. A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt a sport365.hu állandó szakértője, Kiss Norbert segítségével mutatja be az idei szezon újonc pilótáit.


Mint ismert, az idei szezonban öt újonc állhat rajthoz a Formaula-1-ben. Pontosabban négy és "fél", hiszen a Force Indiánál munkát kapó Adrian Sutil jól ismert név a száguldó cirkuszbab.

A sport365.hu állandó szakértője, Kiss Norbert kamionversenyző ezen a héten arra vállalkozott, hogy egy kicsit jobban megismertesse az olvasókkal az újoncokat. Azokat az újoncokat, akik között szerepel eddig szinte teljesen ismeretlen név, nagy visszatérő és olyan tehetség is, aki már a Ferrarinál is bontogathatta a szárnyait. Nézzük hát, kikről is van szó!

Valtteri Bottas (Williams-Renault):

"Bottas korábban a World Series by Renault 2.0-s sorozatában, a Forma-3-ban és a GP3-ban versenyzett, utána lett a Williams tesztpilótája. Érdekes, hogy a GP2-ben, ami ugye a Forma-1 előszobájának számít, nem fordult meg, ellentétben az utóbbi évek újoncainak nagy részével. A WSR 2.0-t megnyerte, a Forma-3-ban harmadik lett, csakúgy, mint a GP3-ban. Ez a széria egyébként szerintem a legerősebb, a GP2-nél is komolyabbnak tartom, erre az eredményre pedig igen büszke lehet. Az újságírók és főleg a szurkolók szívesen látják az új feltörekvő tehetségekben egy-egy korábbi klasszis "reinkarnációját", Bottas kapcsán például sokan latolgatják, lehet-e ő az új Mika Häkkinen. Azért az ő nyomdokaiba lépni nehéz lesz, és én egyébként is óvatosan bánnék az ilyen jelzőkkel. Ami biztos, most itt a lehetőség számára, hogy bizonyítson, de azért sem szeretek én dobálózni ilyen nagy kijelentésekkel, mert például Bottasnak közel sem volt olyan átütő előélete, mint Häkkinennek. Az viszont biztos, hogy kap majd tőle tanácsokat, hiszen ő a menedzsere."

Esteban Gutierrez (Sauber-Ferrari):

"A GP2-ben tavaly 3. lett, azaz amögött a Luis Razia mögött végzett, akit ugye a Marussia végül úgy küldött el, hogy újoncként akár egy kört is megtehetett volna a kollektív teszteken. Érdekes tehát, hogy egy nála jobb helyezést elért pilótának nem jutott hely a Forma-1-ben, de ezt ugye elemeztük korábban, hogy itt komoly tényező a pénz, a Sauber komoly mexikói szponzorai révén pedig egyértelmű volt, hogy ő lesz Pérez utódja. Gutierrez is elért szép eredményeket korábban, hiszen az európai Formula-BMW sorozatban bajnok volt, csakúgy, mint 2010-ben a GP3-ban, később pedig a GP2-ben egy harmadik helyet szerzett összetettben. Érzésem szerint talán ő az egyik legígéretesebb újonc."

Giedo van der Garde (Caterham):

"Van der Garde a World Series by Renault 3,5-es szériájában volt bajnok, utána 2009 és 2011 között a GP2-ben versenyzett. A legjobb eredménye egy ázsiai szériában elért összetettbeli harmadik hely, ami számomra talán nem a legmeggyőzőbb. 2007 óta van kapcsolatban a Forma-1-el, előbb a Spyker, majd a Force-India tesztpilótája volt. Valószínűleg nem lesz könnyű dolga a Caterhammel. Neki is a csapattárs, Charles Pic lesz a mérce, aki már azért egy kis rutinnal bír a tavalyi idény után, kíváncsi leszek, kettejük közül ki kerül ki győztesként. A korábbi szereplései bizonyítják, hogy tehetséges pilóta, de talán nem feltétlenül az a klasszis kategória, amiről múltkor szót ejtettünk. Ráadásul neki nem kellett megmérkőznie korábban a felhozó sorozatokban ilyen kategóriájú pilótákkal.

Max Chilton (Marussia):

"Számomra talán ő az, aki a legvégén áll az újoncok erősorrendjének, hiszen az előélete sem annyira eredményekben gazdag, bajnoki címeket nem nagyon tudott felmutatni a már fentebb is említett magasabb kategóriákban. Egy-egy negyedik helye van a WSR 3,5-ből és a GP2-ből. Viszont neki a legbiztosabb az anyagi háttere, hiszen egy tehetős angol biztosítási cég tulajdonosának sarja, igen jómódú családból származik. Úgy gondolom, ha nem teljesít nagyon rosszul, akkor a Marussiánál mindig lesz helye. Ezt a biztonságot az is jól példázza, hogy ő volt a legkorábban bejelentett idei újonc, hiszen már tavaly év végén tudni lehetett, Chiltoné lesz az oroszok egyik pilótaülése."

Jules Bianchi (Marussia):

"Ő az, aki az egyik legtapasztaltabb és eddig legjobb teljesítményt nyújtó pilóta volt. Van egy 2000-es Forma Renault bajnoki címe, egy Forma-3-as bajnoki címe, a GP2-ben pedig egy harmadik helye. Ráadásul folyamatosan együtt dolgozott az utóbbi években a Ferrarival, amelynek tesztjein is részt vett többször is igen jó eredménnyel. A Ferrari Driver Academy tagja és a Ferrari tartalék tesztpilótája is, úgyhogy elég közel van a tűzhöz, a többiekhez képest nagyon komoly Forma-1-es tapasztalattal rendelkezik. Sajnos nem a legjobb csapathoz került, hiszen sokáig úgy tűnt, a Force-India szerződtetheti. Balszerencséjére oda Adrian Sutil miatt nem tudott bekerülni. Talán nem a Marussia volt élete álma, de ezzel a lehetőséggel is élni kell, hiszen inkább jobb ott lenni, mint egyáltalán nem versenyezni, hiszen akármekkora tehetség, könnyel elfelejtődik. Ha legyőzi Chiltont, neadjisten a közelébe tud érni a középmezőny végének, akkor talán még lesz rá esélye, hogy jobb csapatnál is bizonyítson."

Adrian Sutil (Force India-Mercedes):

"A kakukktojás, aki ugye inkább visszatérő, mint újonc. Sutil mögött is biztos komoly szponzori háttér van és lévén német, és elég ügyes pilóta is, így nem meglepő, hogy visszakerült a Forma-1-be. Ugyebár ő is olyan klasszis pilóták között jött fel, mint Vettel vagy Hamilton. Velük együtt nőtt fel, együtt versenyeztek Hamiltonnal a Formula-3-ban is. Ő azért inkább közel áll a korábban már boncolgatott klasszis pilóta státuszhoz, de az esetében az is igaz, sokat számít, idővel merre fújja a szél. Ő ugye a balhéi miatt kifocizta magát a Force Indiától, most úgy tűnik, rendezték a nézeteltéréseket, úgyhogy tudja folytatni a pályafutását, ami talán azért is jó hír neki, mert a Force Indiánál folyamatos fejlődést látni, tavaly év végén már elég jól mentek. Sutil számára talán ez az utolsó utáni lehetőség. Ha idén nem fogja beváltani a reményeket, akkor lehet, hogy újra búcsút kell inteni neki."

 

Videók