Forma-1: csak 2016-ban bővül tovább a mezőny

A Haas-istálló a következő év helyett csak a 2016-os szezonban csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez, ismerte el az alapító, Gene Haas. Az amerikai sportvezető szerint több idő szükséges felkészülésükhöz, a halasztással pedig alakulata erősebbé válhat.


Haas csapata április 12-én kapta meg a Forma-1-es induláshoz szükséges szuperlicencet, és az eredeti tervek szerint már a 2015-ös szezonban be szeretett volna mutatkozni a királykategóriában, igaz azt már a kezdetekkor kihangsúlyozták, hogy amennyiben a felkészülés ezt nem teszi lehetővé, csak 2016-ban érkeznek. Az elmúlt hetekben egyre több cikk jelenet meg arról, hogy az amerikaiak csak 2016-ban csatlakoznak a királykategóriához, hiszen mindent a nulláról kell kezdeniük, ezért a 2015-ös indulást már nem tudják vállalni. A NASCAR-ban is érdekelt versenycsapat első embere nemrég megerősítette a halasztással kapcsolatos találgatásokat.

"Én már a következő versenyszezonban el szerettem volna indulni, szóval nagyon nehéz volt leülni és azt mondani, hogy nem" - nyilatkozta Haas a királykategória üzleti oldalával foglalkozó Christian Syltnak. "Mindenki elhiheti, hogy menni akartam! Az első év azonban mindig nagyon kemény, viszont, ha várunk egy évet, akkor talán csak az első hat hónap lesz igazán nehéz, mivel sokkal jobban fel tudunk készülni" - teszi hozzá a hatvanegy éves csapattulajdonos. Haas a Forbesban megjelenő cikk szerint a halasztással elég időt nyert ahhoz, hogy felépítse az istálló tervezési és aerodinamikai főhadiszállását Észak-Karolinában és egy másodlagos központot is létesítsen Dél-Angliában.

A csapatalapító később azt is egyértelművé tette, hogy a halasztás ellenére is komolyan veszi a Forma-1-es szerepvállalást, istállója tehát nem fog a 2010-es szezonra nevező, majd a felkészülési időszakban visszalépő USF1 sorsára jutni. "A terv az, hogy 2016-ban kezdünk, és teljesen elkötelezettek vagyunk. Nincsenek kétségeink ezzel kapcsolatban. Úgy hiszem, a 2016-os debütálással jobb csapattá válhatunk, hiszen sokkal több időnk maradt a tervezésre és több mérnöki munkát is elvégezhetünk Kannapolisban. Úgy döntöttünk, hogy jobban járunk, ha 100%-osan fel tudunk készülni a versenyzésre" - jelentette ki a sportvezető.

Az amerikai szakember a hétvégén ellátogat a Kanadai Nagydíj helyszínre. "Rengeteget kell tanulnunk a logisztikáról, tehát nagyon sok a következőhöz hasonló kérdést fogunk feltenni: hogyan került át ez a doboz az egyik helyről a másikra?" - zárja gondolatait Haas. Az amerikai istálló versenyautóinak karosszériáját az eredeti tervek szerint a Dallara készíti majd - erről állítólag már megállapodtak -, míg a motorokat valószínűleg a Ferraritól vásárolják. A "vörösökkel" még nem kötöttek szerződést, az elmúlt hetekben azonban Haas elmondása szerint rendkívül közel kerültek az egyezség létrejöttéhez. Korábban egyébként a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo is utalt arra, hogy szívesen dolgozna egy amerikai partnercsapattal.

Videók