Forma-1: Alonso volt a leggyorsabb, de ez nem mérvadó

A Ferrari kétszeres vb-győztese bizonyult a leggyorsabbnak kedden az év közbeni első kollektív tesztnapon Mugellóban. Alonsot Webber sem tudta megközelíteni, a gyakorlást pedig szinte feleslegessé tette az eső.


A HRT kivételével minden istálló Mugellóba utazott, ahol keddtől csütörtökig tesztelnek az F1-es csapatok. Az alakulatokkal szemben a versenyzők között viszont már több a hiányzó, leginkább ugyanis a tesztpilóták rótták a köröket tegnap az olasz pályán, már amennyire lehetett az eső miatt.

A versenyzők közül az első nap csupán Alonso, Webber, Rosberg, Vergne és Kobayashi hajtottak a pályára, a többieket a harmadik számú pilóták képviselték. Kissé nehézkesen zajlott az első szezon közbeni kollektív tesztnap, mivel a felhős időjárás, pontosabban az eső alaposan beleszólt a körözgetésbe. Ezzel együtt azonban igyekezett minden csapat kipróbálnia legfrissebb fejlesztéseit a vizes aszfaltcsíkon, de végül nem igazán sikerült. Kedden a vizes körülmények között a legjobban a Ferrari kétszeres világbajnoka teljesített, akinek csapata jó néhány fejlesztést kipróbált az F2012B kódjelű versenygépen. Alonso mögött a legjobb időt Webber érte el, igaz a Red Bull pilótája már majd egy másodperc lemaradással követte a ferrarist.

A harmadik leggyorsabbnak Jean-Eric Vergne bizonyult a Toro Rossoval, míg öt a Lotus tesztpilótája, Jerome D’Ambrosio illetve Nico Rosberg követte a Mercedesszel. A hetedik a sauberes Kamui Kobayashi lett, a mclarenes Oliver Turvey, a Force India-s Jules Bianchi, a Caterham-es Rodolfo Gonzalez, a Marussi versenyzője Charles Pic, a Williams tartalékpilótája Valtteri Bottas és a szintén McLaren tesztpilóta, Gary Paffett előtt.

Az eredményt tekintve – a Ferrari kivételével – nem igazán lehet elégedett a mezőny, bár nem is inkább a teszten elért helyezések miatt aggódnak, hanem, mert az eső szinte teljesen elmosta a betervezett munkát, így az új fejlesztéseket sem tudták igazán kipróbálni. Ma illetve csütörtökön az előrejelzések szerint viszont az időjárás már nem szól bele a munkába, és a résztvevő istállók ténylegesen bevethetik újításaikat.

Videók