Forma-1: a tervek szerint halad az orosz pálya építése

Az első Orosz Nagydíjat szervezők bejelentették, az új szocsi pálya a tervek szerint készül. A versenyirányítás épülete már az építés utolsó fázisában van.


Szocsi 2014-ben rendezi első Formula-1-es versenyét, a pálya azon komplexum köré épül, melyet a 2014-es Téli Olimpián használnak majd. A pályát építők közleménye szerint a versenyirányítás épülete majdnem kész, már csak külső és belső munkálatok, valamint a berendezések felállítása van hátra a boxépületen, mely tavaszra elkészül. A 3.7 mérföld hosszú pálya vonalvezetése is kezd formát önteni.

"Számos olimpiai helyszín már kész, néhány sportlétesítmény csak a felszerelésre vár, míg az autósport helyszíne az építés aktív fázisában található"
- áll a közleményben. "Az építést végzők jól haladnak, felkészültek az alapozásra és az aszfaltréteg lefektetésére. Az első rétem már néhány területen lefektetésre került."

A Formula-1-es pályatervező, Hermann Tilke hozzátette: "Együtt a pálya építőivel mélyen érdekeltek vagyunk az Orosz Nagydíj projektjében és örülünk, hogy minden munka a tervek szerint halad."

Videók