Forma-1: A Mercedes Barcelonában tovább növelné előnyét

Tovább növelné előnyét a Mercedes alakulata az év első európai versenyén, Barcelonában. Toto Wolff szerint ha kicsit is elkényelmesednek, a Red Bull és a Ferrari hamar utolérheti őket.


Az idény eddigi mind a négy versenyét a Mercedes valamely pilótája nyerte – Nico Rosberg idénynyitón aratott diadalát Lewis Hamilton mesterhármasa követte. Az angol versenyző azt reméli, Barcelonában négyfutamosra nyújthatja veretlenségét. „Jó, hogy volt egy kis szünet a versenyek között: nekünk, a versenyzőknek és a csapatnak is, amely gőzerővel dolgozik hetek óta. De három nagyszerű hétvége után Malajziában, Bahreinben és Kíában már nagyon várom a következő futamot, hogy folytassam a jó sorozatot az év hátralévő részében” – fogalmazott Hamilton. „Barcelona nagyszerű hely az év első európai versenyéhez. Mindannyian jól ismerjük ezt a pályát – de ez az első alkalom amióta az F1-ben vagyok, hogy anélkül utazunk oda, hogy a télen teszteltünk volna ott. Még sosem nyertem itt, de most kedvező helyzetben vagyok, és remélem, hogy idén végre összejöhet – még ha az egyértelmű is, hogy ki a közönség kedvence ott” – tekintett előre az egyszeres bajnok.

Csapattársa, Nico Rosberg ugyan négypontos előnnyel, bajnoki éllovasként érkezik Spanyolországba, de egyben azzal a tudattal is, hogy három egymást követő versenyen elszenvedett veresége után most mindenképpen vissza kell vágnia csapattársának. „Most a szezon egy új szakasza veszi kezdetét, és a világon talán nincs olyan helyszín, amit jobban ismernék a barcelonai pályánál. Szép emlékeket őrzök róla, tavaly például a pole-ból rajtolhattam, tehát nagyon várom már, hogy visszatérhessek, és talán ismételni is tudok majd” – kezdte a német.

„Ezen a pályán lassan már valóban felmérhetjük, hogy az egyes autók mire is képesek. minden istálló keményen dolgozott a szünetben, hogy a fejlesztéseik révén még jobb teljesítményt hozzanak ki az autójukból. Érdekes hétvége vár tehát ránk, és remélem, hogy a szurkolók számára izgalmas is lesz” – zárta gondolatát az idénynyitó győztese.

Főnöke, Toto Wolff szerint csapatának tovább kell növelnie előnyét Barcelonában. „Növelnünk kell az előnyünket Kínához képest. Már láthattuk, hogy a riválisok folyamatosan közelednek. Hiszem, hogy a mostani egy kivételes sorozat, tehát semmit sem vehetsz készpénznek. Pár év múlva majd visszatekintünk, és azt fogjuk mondani, ez fantasztikus volt – négy versenyt nyerni zsinórban, és hármon kettős győzelmet aratni. De két lábbal a talajon kell maradnunk, és az autó fejlesztésére koncentrálnunk. Egyes ellenfeleink már Kínában is nagyon erősek voltak egyes etapokon, és ki kell elemeznünk, hogy ez miért nem sikerült nekik a teljes versenytávon. Alonso az első és a második etapban volt nagyon jó, Ricciardo is időnként erősnek tűnt. Ráadásul előzni még mindig nem könnyű, tehát ha valamiben hibázol, gyorsan olyan helyzetben találhatod magad, ahol a kényelmes előnyöd már nem is előny” – figyelmeztette csapatát Wolff az Autosportnak nyilatkozva.

Videók