"Felelőtlen bohóckodásnak" minősítették Hamilton tettét a rajongói

Nem mindenkinek tetszett ahogy a brit kiengedte a gőzt.


Lewis Hamiltont számos kritika érte, azt követően, hogy egy Nissan Skyline-nal száguldott végig Tokió utcáin.

A hétszeres világbajnok nehéz szezonon van túl. A Mercedes nem tudta felvenni a harcot a Red Bullal, a brit pedig pályafutása során először úgy zárta le a szezont, hogy nem sikerült futamgyőzelmet szereznie. Bár Hamilton többször is kiemelte, hogy a következő szezonban szeretne revansot venni, most még a kikapcsolódásra koncentrál. A hétszeres világbajnok nemrég behuppant egy utcai autóba, és úgy döntött annak a segítségével próbálja meg kiengedni a fáradtgőzt.

„Csak a pályán szeretek vezetni, de most kivételeket teszek”
– írta Hamilton a közösségi oldalán a videó mellé, amelyen az látható, ahogy Tokió utcáin teszteli az 1998-as Nissan Skyline R34-es tudását.


A felvétel tanúsága szerint a brit élvezte a bérelt járművel való száguldozást, rajongói azonban már nem voltak ennyire elragadtatva ettől. Bár a bejegyzését egy hét alatt 1,7 millióan kedvelték, akadtak olyanok is, akik „bohóckodásnak” minősítették a brit tevékenységét, és keményen kritizálták őt.

„Meglepett, hogy ilyen meggondolatlanul viselkedik a közutakon” – írta az egyik rajongója.

„Megsértetted Japán közúti közlekedési törvényét, és sok japán csalódott benned, amiért ezt ráadásul kölcsönzött járművel tetted” – nyilvánult meg egy másik szurkoló, míg az egyik Twitter-felhasználó „társadalmilag felelőtlennek” minősítette Hamilton cselekedeteit.

Borítókép: Sport365/Tóth Zsombor
 

 

Videók