F1: nagy tervei vannak a Mercedes újoncának

Bottasnak jó esélye van arra, hogy idén végre futamgyőzelmet ünnepeljen.


Valtteri Bottas 2012-ben a Williams színeiben mutatkozott be a Forma 1-ben. A finn pilóta eddig kilenc versenyen állhatott fel a dobogóra, ám futamot még nem nyert. A győzelem nélküli időszaknak idén véget vethet a versenyző, hiszen új csapata, a Mercedes a száguldó cirkusz mezőnyének az egyik legerősebb alakulata.

„Egyértelmű, hogy éhezem a sikerre. Teljesen nyilvánvaló, hogy a győzelem lesz a cél ebben az évben. De még annyira korai időszakban tartunk, hiszen csak most kezdtük a tesztelést. Két lábbal kell állnunk a földön, és nagyon keményen kell dolgoztunk, aztán majd kiderül, megvalósítható-e ez a cél.” – fogalmazott Bottas.

 

F1: Hamilton riválisának „bókolt" " AUTÓ-MOTOR › Forma 1

Videók