F1: Költözik a Brazil Nagydíj

Lezárul egy korszak.


Jair Bolsonaro brazil elnök szerdán bejelentette, 2020-tól Rio de Janeiro rendezi a Forma-1-es Brazil Nagydíjat.
 
"Hat-hét hónap alatt új versenypályát építünk, így jövőre már Rióban lesz a Forma-1-es futam" - jelentette ki a január óta hivatalban lévő elnök egy rendezvényen, de arról nem beszélt, pontosan mikor kezdődik az építkezés.
 
Hozzátette: a jelenlegi rendezés a Sao Paulóhoz közeli interlagosi aszfaltcsíkon veszteséges, a pályának sok a tartozása, ezért költöztetik el a versenyt. Bolsonaro szerint közpénz bevonása nélkül kerül sor a beruházásra, amely "közvetve és közvetlenül hétezer új munkahelyet teremt majd".
 
Az új pályát a Rio de Janiró nyugati részén található Deodoro városrészben építik majd fel, ott, ahol a 2016-os olimpián lovas-, továbbá szlalomkajak-versenyeket rendeztek.

A brazil versenyt a jelenlegi, interlagosi helyszínen 1990 óta rendezik, és ez a pálya volt a házigazda 1972 és 1977 között, valamint 1979-ben és 1980-ban is. Az 1978-as, valamint az 1981 és 1989 közötti futamokat a rióhoz közeli Jacarepaguá versenypályán tartották. 

Fotó forrása: Mark Thompson/Getty Images

Videók