F1: Eldőlt a kanadai futam sorsa

Hosszas tárgyalások után biztossá vált, hogy Kanada a következő szezonban is vendégül látja a királykategória mezőnyét. A megállapodás híréről először Montreal polgármestere számolt be közösségi oldalán.


 
Az előzetes versenynaptár kiadásakor a kanadai volt a három kérdőjeles futam egyike, köszönhetően annak, hogy a paddock, az irányítótorony és az orvosi központ felújítása már biztosan nem fejeződik be a szerződésben vállalt időpontig. Montreal azonban ragaszkodott a versenyez (főleg annak fényében, hogy jövőre hazai pilóta is lesz a mezőnyben), és egy új szerződésről kezdett tárgyalni.
 
A város polgármestere, Denis Coderre és a Forma–1 Menedzsmentet irányító Bernie Ecclestone hosszú hónapokig egyeztetett az új kontraktusról valamint annak feltételeiről, a napokban pedig úgy tűnik, sikerült dűlőre jutniuk. Coderre ugyanis – egy rövid, a közösségi oldalán megjelnő üzenetben – bejelentette, a királykategória 2017-ben is ellátogat Kanadába, a jegyértékesítés pedig már a héten kezdetét veszi a június 11-én rendezendő viadalra.
 
Coderre később – a helyi újságírók kérdéseire válaszolva – elmondta, a további részletekre még várni kell, a megállapodás jóváhagyásához ugyanis egy nyilvános szavazásra is szükség lesz. Valószínűnek tűnik azonban, hogy Montreal elérte a felújítási munkálatok határidejének kitolását: az említett épületek és kiszolgálóegységek renoválását 2019-ig kell befejezniük.
 
Sajtótájékoztatóján a polgármester egyértelművé tette, hogy a Forma–1-es futam megtartása mindig is rendkívül fontos volt számára, hiszen már hosszú évek óta Montreal legnagyobb és legfontosabb eseményei közé tartozik. Jövőre egyébként egy különleges évfordulót is ünnepelnek majd az országban, hiszen a 2017-es lesz az 50. kanadai Forma–1-es futam (ebből 37-nek a Gilles Villeneuve-ről elnevezett montreali pálya adott otthont).
 
És ha ez még nem lenne elég, a közönség a Felipe Massa helyét átvevő Lance Stroll személyében 2006 után először szurkolhat hazai pilótának. A montreali születésű Stroll debütálásával kapcsolatban a futam főszponzorának vezérigazgatója, Francois Dumontier úgy fogalmazott: „Jövőre mindenkinek lesz még egy jó indoka a futam meglátogatására.” 

 

Videók