F1: Button egy 1500-as Ladával bohóckodott Magyarországon - fotó!

Jenson Button, a Forma-1-es McLaren istálló brit pilótája biztos benne, hogy a wokingi csapat autói hamarosan újra az élmezőnyben küzdenek, és futamgyőzelmekért harcolhatnak.


A 33 esztendős versenyző a hétfőn, Zsámbékon tartott Vodafone Red Show-n, a telekommunikációs cég új szolgáltatáscsomagjának bemutatása alkalmából rendezett eseményen azt mondta az MTI-nek, az év elején senki sem hitte el neki, hogy a McLaren számára nehéz lesz az idei világbajnoki szezon kezdete.
    

"A télen sokat dolgoztunk az autón, tulajdonképpen a tavalyit fejlesztettük tovább, de rossz irányba indultunk, így mostanra muszáj volt változtatni" - fogalmazott Button, aki hozzátette, a brit istálló és minden egyes dolgozója egyaránt imád győzni és az élmezőnyben harcolni, s biztos abban, hogy az idény ötödik futamán, a jövő vasárnap sorra kerülő Spanyol Nagydíjon már sokkal versenyképesebbek lesznek, mint eddig.
    

A 2009-ben vb-győztes pilóta a szezon első négy futamán csupán 13 pontot szerzett, ezzel a pontverseny 10. helyén áll, csapattársa, a mexikói Sergio Perez 10 ponttal a 11. A legutóbbi, bahreini GP-n Button körökön át öldöklő harcot vívott márkatársával, látványos, némely pillanatban agresszív előzési kísérletekkel tarkítva. A versenyt végül Perez a hatodik, Button a 10. helyen zárta.
   

 "Fontos volt, hogy azonnal meg tudtuk beszélni, mi is történt pontosan a pályán" - utalt vissza a Szahírban történtekre a brit versenyző. "Élveztem a csatát, a nézők is biztosan jól szórakoztak, azt pedig tudni kell, hogy a McLarennél szabadon harcolhatunk egymással, ez nagyszerű dolog, amelyet mindketten tiszteletben tartunk."


A pályafutása 233. futamára készülő pilóta hozzátette, csapatutasítás nincs, de van egy határ, amellyel tisztában kell lenniük és amelyet nem lépnek át. Button kitért a Forma-1 kizárólagos gumiszállítójával, a Pirellivel szemben a versenyzők és a csapatfőnökök által korábban megfogalmazott kritikákra is, amelyek szerint az idei lágy keverékű abroncsok túl gyorsan kopnak el, ennek nyomán nehéz jó stratégiát kidolgozni a futamokra, s néha drasztikusan csökkenteni kell az autók teljesítményét.


"Az elmúlt évben is nehéz volt jól bánni a gumikkal, amelyeknek helyes kezelése most is trükkös, de akik az idén már nyertek egy GP-t, azok valószínűleg nem csalódottak" - mondta Button, aki hangsúlyozta, a gumikkal kapcsolatos bánásmód része az autóversenyzésnek, és szerinte a Forma-1 most úgy jó, ahogy van.


A brit pilóta pályafutása 113. futamán, a Hungaroringen szerezte meg első futamgyőzelmét 2006-ban, majd 2011-ben, karrierje 200. GP-jén szintén megnyerte a Magyar Nagydíjat. A mogyoródi pálya vonalvezetésének esetleges módosításaival kapcsolatban azt mondta, a több előzési lehetőséggel egyetértene, ugyanakkor keveset változtatna a klasszikus aszfaltcsíkon.


"A régebben épült pályákon még jobban érezhető a versenyzés iránti szenvedély, a Hungaroringben épp a dimbes-dombosság, a kicsit hepehupás aszfalt és a szintkülönbségek közötti autózás a legjobb
" - mondta Button.

Videók