Ez most nem jött össze Hamiltonnak

Perelt, de vesztesként került ki az ügyből a hétszeres világbajnok pilóta.


Lewis Hamilton három évig tartó jogi csatát veszített el a luxus óragyártó ellen, amelyet azért perelt be, mert a hétszeres világbajnok nevét használják - csakhogy ezt teszik már több, mint 100 éve.

1892 óta használja a "Hamilton" márkanevet az óragyár, amelyet Lewis Hamilton azután perelt be, hogy a luxus időmérőiről ismert gyár le is védette Európában a márkanevet. Ez azt jelenti, hogy kizárólag a svájci cég teheti rá bármilyen kiegészítőre a "bűvös" szót.

Lewis Hamilton azért maradt alul a jogi vitában, mert a Swatch Group részét képező Hamilton International bebizonyította: már több, mint 100 éve használja a nevet.

Az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala megállapította: Hamiltonnak nincs „természetes joga” a névhez. Különösen azért, mert nem a pilóta teljes nevét, hanem csupán a "Hamilton" nevet használják, amely a bíróság megállapítása szerint elég gyakori név az angol területeken.

A bíróság egyúttal felhívta az autóversenyző figyelmét arra, hogy a cég "Hamilton" márkanevű óráit - amelyet olyan hírességek viseltek, mint Elvis Presley -, már jóval a 30 éves versenyző születése előtt piacra dobták.


Fotó: hamiltonwatch.com

A döntést az EUIPO fellebbezési tanácsa hozta a múlt hónapban, miután az eredeti törlési kérelmet tavaly decemberben elutasították.

A meghallgatásról azt közölték, hogy a 44IP, amely a Mercedes versenyzőjének versenyszámáról kapta a nevét, számos árucikknél megpróbálja védjegyezni a „Lewis Hamilton” nevet, beleértve az órákat, okosórákat és ékszereket, és a Hamilton International ellenezte ezt a lépést.

Borítókép: Kenan Asyali - Pool/Getty Images

Forrás: Daily Mail

Videók