Ez az, ami meggyőzte Hamiltont a csapatváltásról

A brit elárulta, mi befolyásolta őt, amikor a Mercedeshez igazolt.


Lewis Hamilton elárulta, mi volt az, ami segített neki meghoznia a csapatváltással kapcsolatos döntését, 2013-ban.

Annak idején megdöbbentette a Forma-1 világát Hamilton Mercedeshez való átigazolása. Akkoriban a McLaren előnye miatt sokan úgy gondolták, hogy a brit számára ez visszalépést jelent. Ehhez képest az első szezonjában több futamot is nyert a csapattal, majd a turbó-hibrid korszak beköszöntével eljött az ő korszaka, és gyakorlatilag minden létező rekordot megdöntött.

A hétszeres világbajnok nemrég elárulta, hogy milyen gondolatok jártak a fejében akkor, amikor meghozta az életét megváltoztató döntést.

„Nyilvánvalóan nagyon sokáig voltam a McLarennél. Akkor először voltam közel ahhoz, hogy lejárjon a szerződésem” – mondta Hamilton a Sky Sports F1-nek adott interjújában, amit a MotoGP legendájával, Valentino Rossival készített.

„Tehát arra gondoltam, hogy ok, mik azok a lépések, amelyeket meg kell tennem? Akkoriban volt menedzsmentem, de én magam akartam meghozni a döntést, tudod? Megnéztem a különböző lehetőségeket, és minden csapatnál leírtam az előnyöket és hátrányokat: Hová tart ez a csapat? Hová megy ez a csapat?” – magyarázta.

Hamilton kifejtette, hogy Ross Brawnnak nagy szerepe volt a váltásában.

„Ők voltak az ötödik legjobb csapat, de Ross Brawn eljött hozzánk, édesanyám konyhájában teáztunk. Elmondta nekem, hogy milyen különböző dolgokat tesznek azért, hogy csapatként fejlődjenek, és arra gondoltam magamban, hogy ez nagyon szürreális, mert néztem a Francia Nagydíjat, amikor, ha emlékszel Michael (Schumacher) négy boxkiállást hajtott végre, és ő nézte, ahogy Michael megnyeri a bajnokságot. Arra gondoltam, hogy ez a srác most az én konyhámban van, vagy az anyám konyhájában, és azt akarja, hogy csatlakozzam a csapathoz, ami igazán fantasztikus volt.”

Hozzátette, hogy nemcsak Brawn, hanem Niki Lauda is óriási szerepet játszott az átigazolásában.

„Ross és Niki Lauda voltak. Niki felhívott, hogy hé, be át kell jönnöd a csapatba. Ez az a hely!”

„Azt mondtam: de Niki, te nem nyersz versenyeket? Hogy fog ez megtörténni? Azt mondta: ó, menj és találkozz Ross-szal! Ő megmondja. Tehát ez a kettejük közös erőfeszítése volt” – fejtette ki.

Forrás: planetf1.com

Borítókép: facebook.com/Mercedes-AMG Petronas Formula One Team

Videók