Ecclestone szerint az F1-nek szerencséje volt a Magyar Nagydíjjal

A Forma-1 Menedzsmentet vezető Bernie Ecclestone nagyszerűnek titulálta a múlt vasárnapi megmérettetést, majd megjegyezte, a sportnak több hasonló futamra lenne szüksége.


 

A szurkolók már a Brit Nagydíjjal is elégedettek lehettek, a magyar futam azonban a silverstone-i viadalon is túltett, ez a két megmérettetés pedig a lehető legjobbkor kavarta fel a királykategória állóvizét, a szezon első felében ugyanis rengeteg kritika érte a Forma-1-et, mondván a Mercedes-egyeduralma unalomba fullasztja a géposztályt. A kategóriának a FOM első embere szerint is kapóra jött a szezon eddigi legizgalmasabb viadala, amiről ő is elismerően nyilatkozott.
 
„Hihetetlen! Hihetetlen verseny volt” – mondta a Motorsport munkatársának, majd a tőle megszokott csipkelődő hangnemben odaszólt a királykategóriát bíráló újságíróknak is. „Ha megváltoztatjuk a szabályokat, jobb lett volna? Mit gondoltok, mi történt aznap, mitől volt ez a futam ennyire jó?” – tette fel a kérdést, majd, amikor a jelenlévők megemlítették, hogy az izgalmak elsősorban a körülményeknek és a startnál kialakuló kavarodásnak voltak köszönhetőek, Ecclestone mosolyogva hozzátette. „Gratulálok! Én is erről beszéltem. A körülmények! Ilyenek megtörténnek!”
 
 
„Ez tényleg nagyon jó verseny volt! A közönség nagyszerű volt, és a Bianchi-család is eljött. Úgy tűnik, minden rendben volt. Szerencsénk volt” – magyarázza a 84 éves sportvezető, aki továbbra is kitart azon véleménye mellett, miszerint a Forma-1-ben mindig is voltak jobb és unalmasabb megmérettetések, igaz megjegyzi, mostanában hiány volt a jobb viadalokból. „Nem lehet elég izgalmas megmérettetésünk! Az egészben az volt a legmókásabb, hogy beszéltem az egyik mercedeses sráccal, és azt mondtam neki: Látod, ha nem tudjátok megnyerni a versenyt, akkor kicsit izgalmasabbak lesznek a dolgok?  Jó munkát végeztek” – tette hozzá jókedvűen.
 
A verseny helyszínére a futam előtti hétvégén elhunyt Jules Bianchi családja is ellátogatott, miután Ecclestone biztosított számukra egy repülőgépet, ami Nizzából Budapestre szállította őket. „Úgy éreztem, itt kell lenniük. Azt mondtam, ha leesel egy lóról, akkor vissza akarsz ülni rá; magát a lovaglást nem akarod abbahagyni. Ezt mondtam az édesapjának is: te igazából szereted a Forma-1-et” – fogalmazott a FOM első embere, amikor szóba került a tragikus sorsú francia versenyző rokonainak meghívása és a már említett nagylelkű gesztus.

Videók