Bernie Ecclestone csak akkor vonul vissza, ha meghalt

Bernie Ecclestone, a Forma–1 Menedzsment (FOM) első embere a nemrég lezárult – számára pozitív végkifejletű – bírósági ügye után kijelentette: elhatározta, hogy sohasem fog visszavonulni a sport éléről.


A 84 éves üzletember elismerte, a 2014-es esztendő igazán nehéz év volt számára. Amellett, hogy bírósági eljárás alá vonták Gerhard Gribkowsky megvesztegetésének ügyében, közel járt ahhoz, hogy leváltsák a Forma–1 éléről, de még a börtön réme is fenyegette a brit milliárdost. Ecclestone azonban megúszta mindezt, és egy igen vitatható, 100 millió dolláros fizetségért cserébe a német bíróság megszüntette az ellene folyó pert is.

A FOM elnöke tehát ismét megingathatatlanul ül az általa felvirágoztatott sport trónján, és mint elmondta, egyáltalán nem tervezi, hogy a közeljövőben elhagyja azt. "Ez tényleg egy nagyon rossz év volt” – nyilatkozta Ecclestone a Gulf Newsnak. "Talán az egyik legrosszabb életemben. De semmi nem változott, még mindig itt vagyok. Az egyetlen módja, hogy véget érjen a munkám a Forma–1 élén – leszámítva, ha valaki erővel kikényszeríti azt –, ha koporsóban visznek el. De jobban teszik, ha ellenőrzik, hogy rendesen leszögelték-e a fedelét!”

Mindazonáltal Ecclestone elismerte, lehetnek bizonyos körülmények, melyek hatására megváltoztatja álláspontját. Mint ahogy azt a brit üzletember a BBC-nek kifejtette, egyik ilyen körülmény a demokrácia túlzott térhódítása a Forma–1-ben. "Teljes mértékben a demokrácia ellen vagyok. Akkor jó ez a rendszer, ha semmit nem akarsz csinálni, csak indítani egy munkacsoportot. De sokszor ki kell tudnunk mondani: Ez így lesz és kész!”

"Mindig úgy irányítottam az üzleteimet, ahogy azt én jónak véltem. És ez többnyire működött is – tette hozzá. - Abban a pillanatban, amint nem leszek képes tovább csinálni ilyen módon, kilépek. Gyakran hagyatkoztam a saját érzéseimre, és néha rosszul működött. De az esetek többségében nagyon is jól. A módszereim legnagyobb haszonélvezője pedig maga a Forma–1, a benne dolgozók és az a több millió szurkoló, aki nyomon követi a sportot” – zárta gondolatait Ecclestone.

Videók