Bahrein óta először nem a Mercedesé az első rajtkocka

A pole-I ból Sebastian Vettel rajtolhat, mellőle a címvédő és listavezető Hamilton. Leclerc a harmadikról, Bottas csak a hatodikról vág neki a 70 körös viadalnak.


Eddig nem hozott túl sok izgalmat a Forma-1 2019-es éve. A Mercedesek elhúztak, és állandóan nyertek.
Hol Bottas, hol pedig Hamilton verte tönkre a mezőnyt. Vagy éppen mindketten.
A Kanadai Nagydíj időmérőjén azonban némi reménysugár látszott.
 
Eddig jól ment a Ferrarinak: Vettel az élről, Leclerc a harmadikról vág neki a 70 körös futamnak.
Fotó: Dan Istitene/Getty Images
 
Ugyanis a ferraris Vettel az utolsó időmérő körén vette el Hamiltontól az első rajtkockát.
A másik skarlátvörös autóval versenyző Leclerc zárt harmadikként, míg az összetettben második Bottas csak hatodik lett.
Merthogy a finn elé befurakodott a Renaultval induló Ricciardo, valamint a red bullos Gasly is.
Bottas után Hülkenberg, Norris, Sainz és az autóját jócskán összetörő Magnussen következett a top 10-ben.
 
Hamilton - a Monacói GP-vel ellentétben - Kanadában nem tudta elcsípni az első helyet.
Fotó: Charles Coates/Getty Images
 
Meglepetésre Max Verstappen csak a 11. helyet szerezte meg, ehhez éppen Magnussen hibája is kellett.
A holland mellől Kvyat indul, majd az Alfával induló Giovinazzi és a thaiföldi Alexander Albon teszi teljessé a hetedik sort.
A mezőny végén Grosjean, Pérez, Raikkönen, Stroll, Russell és Kubica neve olvasható.
 
Az időmérő edzés összefoglalója:
 

 
 
Sebastian Vettel pole pozíciót érő köre:
 

Videók: YouTube/FORMULA 1
 
Frissítés: Carlos Sainz kéthelyes hátrasorolása után Max Versatppen mégsem a hatodik, hanem az ötödik sorból rajtol.
Emellett Kevin Magnussen csak a boxutcából indulhat, miután rommá törte a Haast.
A verseny magyar idő szerint 20:10-kor veszi kezdetét.

Videók