Az Osztrák Nagydíjon csak negatív teszttel lehet pályára lépni

Több mint tízezer koronavírus-tesztet végeznek el az idénynyitó futamon.


A jövő hétvégi Forma-1-es világbajnoki idénynyitó osztrák futamon és az egy héttel később ugyanott sorra kerülő második versenyhétvégén is 10-12 ezer koronavírus tesztet végeznek majd el.

A vizsgálatok lebonyolításával megbízott biotechnológiai vállalat, az Eurofins Genomics már a héten elkezdi a munkát a spielbergi Red Bull Ring környékén, ahol kedden (ma) felállították az első két tesztelési állomást.

Az F1 idei szezonja a világjárvány miatt négy hónapos késéssel indul, a versenyeket ugyanakkor zárt kapuk mögött és szigorú higiéniai előírások mellett rendezhetik csak meg.

"Mindenki, aki a pályán dolgozni fog, ez összesen háromezer embert jelent, csak négynapos, vagy annál korábbi negatív koronavírus teszt birtokában végezheti a munkáját" - nyilatkozta az osztrák hírügynökségnek Siegfried Schnabl, az Eurofins Genomics ausztriai és kelet-európai régióért felelős üzletvezetője.

Jövő hétfőtől a cég megnöveli a kapacitását és 20 tesztelési állomással végzi majd a munkát a versenypályán és annak közvetlen környezetében.

"Nagyjából egy 50 fős csapattal dolgozunk, akik rutinszerűen vizsgálják a Forma-1-es csapatok tagjait és a Nemzetközi Automobil Szövetség delegált képviselőit. Mind az öt napon mindenki legalább egyszer tesztelve lesz" - mondta Schnabl.

A levett mintákat egy Münchentől 30 kilométerre keletre található laborba szállítják, ott hét napon keresztül 24 órán át vizsgálják ezeket, így lehetőség nyílik arra, hogy egy nap alatt akár 25 ezer mintát is elemezzenek, az eredmények pedig 16-24 órán belül rendelkezésre állnak.

A tesztek elvégzése Schnabl tájékoztatása szerint névtelenül, és az összetévesztés veszélyének kizárásával történik, ugyanis minden megvizsgált személyt egy vonalkóddal azonosítják majd a minta levételekor.

Az Eurofins Genomics nemcsak az osztrák futamokra, hanem a július 17-19-én sorra kerülő Magyar Nagydíj hétvégéjére is megbízást kapott a nemzetközi szövetségtől (FIA). 

Borítókép: Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images

Videók