Az Alpine lelőné az egész utánpótlásprogramját a Piastri-blama miatt

Az ügy kimenetele a Mercedest is elgondolkoztatta.


 Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója szerint a Piastri-ügy megbontotta a Forma-1 egységét, így az istállójuk az egész akadémiát felszámolhatja.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Oscar Piastri különös körülmények között, bírósági tárgyalások során hagyta el az Alpine csapatát és csatlakozott a McLarenhez.

Habár az ausztrálnak a francia istálló szerint szerződése szerint náluk kellett volna versenyeznie jövőre, a McLaren megnyerte a pert, így azon túl, hogy az Alpine-nak el kell engednie legnagyobb reménységét, még a perköltségeket is nyakukba varrták.

„A paddockban lévő emberek nagy része hasonlóan gondolkodik, mint mi.” – mondta Rossi.

„Ez nem tesz jót a sportnak. Azon túl, hogy minket károsítottak ezzel, az egész sportágra negatív fényt vetettek.”

„A probléma az, hogy manapság túlságosan nagy a szabadság a pilótapiacon. Ez pedig jelentősen károsíthatja azokat, akik energiát, pénzt és időt fektetnek abba, hogy tehetségeket neveljenek.”

Rossi elmondta, ez lehetőséget kínál a csapatoknak arra, hogy minden befektetés nélkül elraboljanak pilótákat olyan istállóktól, akik befektetésként tekintettek rájuk.

„Nem vagyok benne biztos, hogy szeretnénk ezt folytatni. Olyan szerződésekkel kellene lekötnöm a fiatalokat, ami nem lesz vonzó számukra.”

Korábban a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is megszólalt az ügyben és elmondta, szerinte sem tesz jót a sportnak, hogy így ki lehet bújni a szerződések alól. Wolff arra is utalt, hogy a jövőben több ügyvédet alkalmaznak majd, hogy még szigorúbb, kiskapuktól mentes szerződéseket tudjanak írni.

Fotó: Bryn Lennon - Formula 1/Formula 1 via Getty Images

Videók