Árgus szemekkel figyeli Mick Schumachert 2017-ben a Mercedes

Kiemelt figyelemmel fogja követni a fiatal versenyző Forma-3-as szereplését a világbajnok istálló.


 
Michael Schumacher fia karácsonykor jelentette be, hogy aláírta új megállapodását a Prema-csapattal, melynek értelmében jövőre eggyel magasabb szinten, már a Forma–3-ban fog versenyezni. Mick Schumacher azt sem titkolja, hosszabb távon a Forma–1 elérése a célja – ehhez pedig a Premán kívül segítséget jelenthetnek számára jó kapcsolatai is.
 
A német és az olasz F4-es bajnokság idei második helyezettje a nyáron Hockenheimben édesapja két korábbi csapatánál, a Ferrarinál és a Mercedesnél is feltűnt a garázsban, egy éve az akkor még az előbbi csapatnál dolgozó Luca Baldisserri segített neki az első premás tesztjénél, utóbbi márka pedig tavaly és idén is meghívta őt az évzáró rendezvényére (a Premánál Mercedes-motorokkal versenyez). A közelmúltban ráadásul az a hír is elterjedt, hogy a németek hamarosan hivatalosan is felveszik őt utánpótlásprogramjukba, ám ezt később ők cáfolták.
 
Toto Wolff sportigazgató most viszont jelezte, nagyon is odafigyelnek Mick pályafutásának alakulására, és ha eléggé meggyőzi őket, akár még erre is sor kerülhet. „Mick egy remek srác, izgalmas versenyző. A családja természetesen közel áll a szívünkhöz, és helyes lépés a részéről, hogy az F3-ban folytatja” – nyilatkozta az osztrák a La Gazzetta dello Sportnak. „Ha jól teljesít ott, sok csapat oda fog figyelni rá, és a Mercedes is közöttük lesz” – ígérte.
 
A legifjabb Schumachernek a 2017-es lesz a harmadik együléses szezonja, első két F4-es évében két ezüstérmet szerzett összetettben, 2016-ban pedig két sorozatban összesen 10 versenyt nyert, 22-szer állt a dobogón és 6-szor a pole-ban.
 

Videók