„Alonsónak a kisujjában is több tehetség van, mint akikkel küzdeni volt kénytelen”

A csapat korábbi ásza, Mika Häkkinen úgy véli, a McLaren továbbra is jelentős hátrányban van a legjobbakhoz képest.


 

Jenson Button már betöltötte a 36-ot, Fernando Alonso pedig hamarosan 35 éves lesz, így a McLaren két versenyzőjénél egyaránt ketyeg az óra. Talán már mindketten túljutottak pályájuk zenitjén, azt azonban kevesen vonják kétségbe, hogy ha úgy adódna, még ma is nagy dolgokra lennének képesek. Ehhez azonban egy jó autóra is szükségük lenne, amit egyelőre nem kaptak meg a McLarentől.

 
Bár az újjászervezett istállónál bíznak abban, hogy 2016 komoly előrelépést hoz, kétszeres bajnokuk, Mika Häkkinen nem biztos benne, hogy mindez elég lesz a sikerekhez. „Természetesen nagy múltunk van a csapattal, sok szép és nehéz dolgon mentünk keresztül együtt. Jó lenne, ha olyan eredményeket érnének el, amiket megérdemelnek, de számomra úgy tűnik, még mindig hiányzik a teljesítmény az egyenesekben” – vélekedett a finn a Motorsportnak. „Túl nagy a riválisok előnye, és nem lehet mindig kis leszorítóerővel körözni, mert mint tudjuk, a gumik nagyon fontos tényezőt képeznek manapság. Jól kell velük bánni, nem szabad túlhevíteni őket, vagyis a versenyzők nem használhatnak kis leszorítóerőt, mert azzal azonnal megölik az abroncsokat.”
 
 
A Red Bull korábbi versenyzője, Mark Webber is kételkedik abban, mekkorát is léphet előre Woking 2016-ban – szerinte egy újabb nyeretlen szezon azonban nem feltétlenül a csapatot, sokkal inkább annak két versenyzőjét érintheti igazán rosszul. „Amennyire én Jensont ismerem, nem hiszem, hogy 2016 mindenképpen az ő utolsó Forma–1-es szezonja kell, hogy legyen. A legfontosabb kérdés az, mikor húzza elő az ászait a csapata. Nincs is fájdalmasabb érzés annál, mint amikor állandóan csak visszaesel. Az olyan évek, mint a 2015-ös az Alonso és Button kaliberű versenyzők számára borzalmasak. Ahhoz tehát, hogy megmaradjon a kedve, végre előrelépésnek kell következnie” – vélekedett Webber, aki a brit Channel 4 tévécsatorna szakértője lesz 2016-tól.
 
Az ausztrál szerint ha a McLaren kerül szóba, aligha a versenyzők képességeiről kell vitázni. „Jenson mesés karriert tudhat maga mögött, világbajnok lett 2009-ben a Brawn GP-vel, számos győzelmet aratott a McLarennel. Annál pedig nincs is rosszabb egy sportoló számára, mint amikor folyton a visszavonulásról kérdezgetik. Ha egy versenyző hátul van, persze érthető is. Viszont azt is látni kell, hogy Jenson mennyire szenvedélyesen szereti a sportágat. Nem tartom öregnek, egyszerűen nagyon korán kezdett ebben a sportágban” – állt a brit mellé Webber.
 
 
„Úgy vélem, a McLaren tavalyi mélyrepülése mindkét versenyző számára megterhelő volt mentálisan. Button jól ismeri a Forma–1-et. De azt ő sem tudhatja, hogy a McLaren képes lesz-e előrelépni. Fernando pedig egyszerűen vissza akar térni oda, ahová a tehetsége alapján tartozik: az élmezőnybe. 2015 nem volt egyszerű számára. A kisujjában is több tehetség van, mint egyes versenyzőknek a mezőny utolsó harmadában, akikkel küzdeni volt kénytelen. De ha újra és újra átlag alatti versenyzőkkel kell csatáznod, mert lassú az autód, az hosszú távon kizsigereli az embert, felőrli a kitartását és elhivatottságát. Alonso számára csak a győzelem lehet az elfogadható. Ezért is akar visszatérni” – nyilatkozta a spanyollal baráti viszonyban lévő versenyző.

Videók