Alonso Vettel helyére kerülhet?

A spanyol felkerült a csapat radarjára.


Egy jelentés szerint Fernando Alonso ismét az Aston Martin látókörébe került, és könnyen elképzelhető, hogy az istálló a spanyolt választja majd Sebastian Vettel helyére.

Alonso a második szezonját tölti a Száguldó Cirkuszban azt követően, hogy visszatért. Az Alpine pilótája jól kezdte a 2022-es szezon még akkor is, ha ezt a pontszámai nem feltétlen tükrözik. A spanyol mindössze két pontot tud felmutatni az első négy futam után, ám a balszerencse többször is közbejátszott. Szaúd-Arábiában kiesett, míg Imolában Mick Schumacher balesete miatt kellett kiállnia. Eközben az Ausztrál Nagydíjon Alonso közel került ahhoz, hogy megszerezze a pole-pozíciót, ám a Q3-ban összeomlott egy hidraulikus probléma
Az Aston Martinnál, szereplő Vettel Alonso pontszámainak kétszeresét tudja felmutatni, ám az Alpine tempója egyértelműen erősebb.

Az Aston Martin arra törekszik, hogy a következő öt évben a címvédővé váljon, de 2022 elején nem úgy tűnik, hogy ez hamarosan bekövetkezhet. A gyengébb szezonkezdet újabb találgatásoknak adott táptalajt, miszerint Sebastian Vettel elhagyhatja az istállót.

Az F1-Insider.com arról számolt be, hogy Alonso ismét az Aston Martin radarjára került, azt követően, hogy már a 2022-es szezon előtt is szóba hozták a nevét a csapattal akkor, amikor Vettel jövője nem volt egyértelmű.

A jelentés hozzáteszi, hogy Alonso, aki még nem hosszabbította meg Alpine-szerződését, a csapat tulajdonosának, Lawrence Strollnak az elsőszámú jelöltje arra az esetre, ha szükség lenne Vettel pótlására.

A jelentés emellett kijelenti, hogy az Aston Martin Lagonda luxusautó-gyártó vezérigazgatója, Tobias Moers távozott az igazgatótanács és Stroll közötti nézeteltérések miatt, és a Ferrari korábbi vezérigazgatója, Amedeo Felisa lépett a helyére.

Vettel nemrég kijelentette, hogy még nem döntött a jövőjéről, bár fizikailag úgy érzi, még sok évig képes lenne versenyezni.

Forrás: planetf1.com

Borítókép: Twitter.com/BWT Alpine F1 Team
 

Videók