Alonso: most voltunk a legjobbak

Fernando Alonso szerint a Q2-ben most volt a legjobb a Ferrari, hiszen csak két tizedre maradt el a leggyorsabbtól, szemben például a kanadai négy tizeddel. A spanyol véleménye, hogy a pozíciójuk viszont a legrosszabb az Európa Nagydíjon.


Fernando Alonso mindössze a tizenegyedik lett Valenciában, az Európa Nagydíj időmérőjén, míg csapattársa. Felipe Massa a tizenharmadik időt autózta. Ezzel együtt a spanyol kétszeres világbajnok szerint most sokkal jobban viselkedett az autó, mint Kanadában, ahol akár a győzelemre is jó lett volna a versenygép.

Alonso a mostani „javulást” azzal indokolja, hogy ezúttal a Q2-ben mindössze két tizedmásodpercre maradt el a leggyorsabbtól, csak most egyszerűen jóval szorosabb volt a mezőny. Mindenesetre a spanyol hozzátette, hogy ezzel együtt nem érdemelték meg volna a Q3-ba jutást. Alonso persze azt leszögezte, a futamon célja a felzárkózás, és szeretne jó néhány pozíciót nyerni a számára hazai rendezésű Európa Nagydíjon. 

Videók