Abu-Dzabi Nagydíj: Rosberg nyerte a szezonzáró futamot

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte vasárnap a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat.A 30 éves versenyzőnek ez az idei hatodik - sorrendben harmadik -, pályafutása során pedig 14. sikere.


 

 
A vb második helyén záró Rosberg mögött a már biztosan vb-győztes, háromszoros világbajnok csapattársa, a brit Lewis Hamilton ért célba másodikként, míg a harmadik helyen Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája végzett. A Mercedes autói az idényben 12. alkalommal végeztek az első-második helyen, ez új csúcs.
 
A nagy kérdések már a futam előtt eldőltek: a pilóták között Hamilton, Rosberg, Sebastian Vettel, míg a csapatoknál Mercedes, Ferrari, Williams volt a végső sorrend, így aztán különösebb tét nélkül folyt a verseny.
    
A rajtnál az első négy helyen nem volt változás az időmérőhöz képest: Rosberg, Hamilton, Räikkönen és Perez volt a sorrend az első kanyart követően, azonban Nico Hülkenberg a hetedikről feljött az ötödik helyre. 
 
    
Az előző két futamot nyerő Rosberg megpróbált elszakadni a többiektől, és megvárta, míg a riválisok elvégzik az első kerékcseréjüket. Rövid időre Sebastian Vettel a második helyen autózott, de hibáját kihasználva Hamilton megelőzte.
    
Mivel a verseny helyi idő szerint délután 5-kor rajtolt, elkezdett sötétedni, így a hőmérsékleti viszonyok is változtak, és ehhez nem mindenki tudott megfelelően alkalmazkodni. Izgalmakat okozott, hogy Valtteri Bottas csapatának, a Williamsnek a hibájából a boxutcában ütközött Jenson Buttonnal (McLaren Honda). 
    
Amikor Rosberg kijött új gumikért, akkor Hamilton állt az élre, és remek köröket ment, így fokozatosan elhúzott, ám amikor a világbajnok is kiment cserére, ismét Rosberg állt az élre, és a befutóig már nem változott a sorrend. Az első három helyen a szombati időmérő legjobb három pilótája végzett.

Videók