"A szereplésünk nem méltó egy olyan istállóhoz, mint a Ferrari"

Felpörgeti fejlesztési programját az olasz csapat.


A Forma-1-es Ferrari istálló az előzetesen tervezettnél korábban igyekszik bevetni a versenyautó fejlesztéseit, miután a múlt hétvégi idénynyitó Osztrák Nagydíjon a várakozásokon alul szerepelt.

Az olasz csapat eredetileg úgy készült, hogy a jövő hétvégi Magyar Nagydíjon használja majd élesben először az új aerodinamikai csomagját, de hétfőn a weboldalán közölte, már a Stájer Nagydíjon bevethetnek ebből bizonyos elemeket.

"Miután az autó közel sem hozta azt, amit előzetesen vártunk tőle, egy ideje nagy tempóban zajlik a fejlesztés, és azt reméljük, hogy ha nem is a teljes fejlesztési csomagot, de legalább egyes részeit használni tudjuk a most hétvégén sorra kerülő versenyen"
- írta a Ferrari, és hozzátette, mivel két egymást követő hétvégén szerepelnek ugyanazon a pályán, a módosítások előnyei és hátrányai sokkal egyszerűbben mérhetők.


A vasárnapi osztrák GP-n a monacói Charles Leclerc második lett, de a három biztonsági autós időszakot is magában foglaló futamot csak 11 versenyző fejezte be. A négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel csupán a 10. helyen zárt.

"Tudjuk, hogy sok munkánk van még, hiszen a szereplésünk nem méltó egy olyan istállóhoz, mint a Ferrari. Azonnal reagálnunk kell, és tisztában vagyunk vele, hogy minden területen javulnunk kell még" - nyilatkozta Louis Camilleri, a Ferrari elnöke.

Kép: Charles Coates/Getty Images

Videók