A Renaultnál folytatja a német pilóta - hivatalos!

Beindult a pilótakeringő a 2017-es szezonra!


 
A Force India után a Renault is bejelentést tett: megerősítették, hogy Nico Hülkenberg 2017-től náluk folytatja! Meglepetést ugyan már nem okozott a francia csapat azok után, hogy délelőtt a Force India megerősítette versenyzője távozásának hírét, ám most már hivatalos: Nico Hülkenberg több évre szóló megállapodást írt alá a Renault-csapattal, így 2010 óta íródó F1-es pályafutása során először gyári háttérrel versenyezhet a királykategóriában. A csapat által kiadott közlemény csupán „több éves” kontraktust emleget, ám a hírek szerint 2+1 évre szóló szerződést írtak alá.
 
Rendkívül boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Renault Forma–1-es csapatához 2017-ben. A Renault mindig is meghatározó szereplője volt a világ motorsportjának, és hihetetlen emlékeket idéz fel. Michael Schumacher a renault-s időszakában nemcsak Németországot tette F1-es nemzetté, de engem is fellelkesített a versenyzésre. A Renault-család tagjaként szeretném kivenni a részem az autó fejlesztésében, hogy új sikertörténetet írhassunk együtt” – fogalmazott a német versenyző.
 
Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer gyári csapattal dolgozhassak együtt. Az F1 új szabályai sok mindent megváltoztatnak, a csapatunk számára pedig lehetőséget kínálnak. A következő években a Renault kihívóvá fog válni, és ez száz százalékban megegyezik az én versenyzői hozzáállásommal. Már alig várom, hogy tagja lehessek ennek a családnak! A hátralévő versenyeken mindent beleadok a Force Indiánál, hogy megszerezhessük a konstruktőri negyedik helyezést. Ez óriási eredmény lenne a csapat számára, a legnagyobb siker a történetében, valamint a náluk töltött éveim során. Hálás vagyok a Force Indiának, amiért lehetővé tették számomra, hogy éljek ezzel a lehetőséggel!
 
Jérome Stoll, a Renault Sport elnöke kiemelte, csapatuk számára csak most kezdődik a valódi kaland a gyári visszatérés után. „2017 lesz a második szezonunk, és a következő lépés is az utunkon. Idén minden az alapok lerakásáról szólt, jövőre viszont tapasztalt versenyzőre lesz szükségünk, aki éhezik a dobogós helyezésekre. Nico Hülkenbergre illik ez a leírás, pontosan rá van szükségünk! Rendkívül tehetséges, elhivatott, motivált versenyző. Nico képes lesz hasznosítani azt a kemény munkát, ami idén elvégeztünk, és javuló eredményekre váltani azt 2017-ben és utána. Már alig várjuk, hogy az új autónkban lássuk őt!
 
Hülkenbergnek valóban kijárna már a nagyobb siker a Forma–1-ben. A 29 esztendős versenyző 111 futama során még egyszer sem tudott a legjobb háromba kerülni, legnagyobb sikerét a sorozatban 4. helyezések, azon kívül pedig a tavalyi Le Mans-i 24 órás győzelme jelenti. Az idei bajnokságban 26 ponttal kevesebb áll a neve mellett, mint a már két dobogós helyezést is szerző Sergio Péreznek – ezzel a tabella 9. helyén áll. A Force India eközben 10 ponttal előzi meg a Williamst, és ha megtartja pozícióját, története legjobb eredményével zárhatná 2016-ot.
 

Videók