A káoszban is verhetetlen a Red Bull

Mark Webber nyerte a Forma-1 Brit Nagydíjának időmérő edzését Sebastian Vettel előtt, ezzel tovább gyarapította a Red Bull idei pole pozícióinak számát.


Már az időmérő edzés elején nagy volt a tolakodás az átalakított silverstone-i pályán a közelgő eső miatt. Az eslő etap során egyedül alonso megcsúszása szolgált kisebb izgalmat, illetve a két Williams jó szereplése lepte meg a mezőnyt és a nézőket. A Q1 végére eleredt az eső, de egyedül Jenson Button volt, akinek igazán félni valója akadt, hiszen ha a Q2 során is végig esett volna, akkor csak a 11. helyről rajtolhatott volna.

A Q2 közepére azonban felszáradt a pálya, így tovább javultak az időeredmények. Pastor Maldonado a Williamsszel továbbra is remekül taktikázva bekerült a legjobb tízbe, mígy schumacher csak a 13. helyet szerezte meg. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a pálya egyes részein állt a víz, míg máshol teljesen száraz aszfalt várta a versenyzőket. Az így kialakult káoszban végül ismét a Red Bull jött ki a legjobban. Mark Webber megszerezte a pole pozíciót, míg az addig gyengébb köröket futó Vettel feljött a második helyre. Őket a két Ferrari követi a rajtrácson. Lewis Hamilton továbbra is mélyrepülésben, csak a 10. helyről indul a futamon.

Ha visszanézné, mi történt körről-körre az időmérőn, ide kattintva megteheti!

Rajtsorrend, Brit Nagydíj, Silverstone, 

 

Eredménylista: vezess.hu

 

Videók