"A Forma-1-nek nehéz volt felnőnie ehhez a felhajtáshoz"

A nemzetközi lapok kritikus hanggal illették a most debütáló nagydíjat.


A nemzetközi sajtó szerint óriási volt a felhajtás a Forma-1 történetének első miami versenye körül, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy a győztes Max Verstappen sikere magabiztos volt-e vagy csak a szerencsének köszönhető.

Nagy-Britannia:


The Sun:
"Az új pálya a Miami Dolphins stadionja körül és az irigylésre méltó vendéglista nem feltétlenül eredményez jó versenyt. A Forma-1-nek nehéz volt felnőnie ehhez a felhajtáshoz, s a vasárnapi nagydíj nem tudott akkora lelkesedést kiváltani, mint a néhány héttel ezelőtti szaúdi GP."

The Guardian:
"A tequila vég nélkül folyt Miamiban ezen a hétvégén, miközben a Forma-1 mindent megtett azért, hogy fenntartsa a buli hangulatot és megünnepelje az első itteni versenyt. Amikor a kockás zászló leintette a mezőnyt, Max Verstappen és a csapata, a Red Bull is kiérdemelt egy italt, miután a második helyre kényszerítette a ferraris Charles Leclerc-t."

Olaszország:

Corriere della Sera:
"Max Verstappen nyerte az F1-es Superbowl-t. A Ferrari az időmérőn aratott kettős győzelem után kettős dobogót ünnepelhetett."

Spanyolország:

Marca:
"Max Verstappen biztos győzelmet aratott Miamiban Charles Leclerc felett - kihasználta az egyetlen lehetőségét, ami volt, a Ferrari gumiabroncsainak kopását."

El País:
"Sportolókkal, zenészekkel, színésznőkkel teli Forma-1-es hétvége. Az első miami futamot nagy szerencsével Max Verstappen (Red Bull) nyerte, megelőzve Charles Leclerc-t, aki kezd lelassulni."

Franciaország:

Le Figaro:
"Max Verstappen uralta Miamit. A világbajnoki címvédő maga mögé utasította mindkét Ferrarit Floridában. A holland üzent a riválisoknak, az ötödik idei futamon a harmadik sikerét aratta."

A special escort to the podium for @Max33Verstappen #MiamiGP #F1 pic.twitter.com/7C4Qifciqm

Svájc:

Blick:
"Az eső elmaradt, és nagyjából a látvány is."

Tages-Anzeiger:

"A világbajnok a ferraris Charles Leclerc idegein táncolva aratta idei harmadik győzelmét."

Ausztria:

Kronen Zeitung:
"A miami pálya debütált a versenynaptárban. A futam körüli felhajtást az amerikai lelkesedésre szabták."

Borítókép: twitter.com/ Formula 1

Videók