A Ferrari ismét a Red Bull mögött – a pénteki nap eseményei

Továbbra sem biztató a Ferrari formája, Rosberg is inkább a Red Bulloktól fél.


 
„Miért?” – kérdezett vissza Sebastian Vettel a Belga Nagydíj második szabadedzése után, amikor a Sky Sports riportere fölvetette, igencsak bosszúsnak tűnt péntek délután. A négyszeres bajnok az edzés elején előbb Carlos Sainznak mutogatott, mivel kétszer is összetalálkoztak a pályán, később az egyik Manor-versenyzőt próbálta előrébb tessékelni a boxutca kijáratánál, hogy elvégezhesse rajtgyakorlatát, ráadásul a rádióban is ingerült megjegyzéseket tett. „Ez csak a forgalom” – folytatta Vettel. „Olykor jobban is csinálhatnák az emberek, magamat is beleértve. De nem mindig könnyű jókor a jó helyre félrehúzódni.”
 
Vettelnek bosszankodnia azonban a Ferrari nyári formája miatt is lenne miért. A Red Bull jelenleg előttük áll a tabellán, és azok után, hogy ma kettős sikerrel zárták a második szabadedzést, ugyanolyan gumikon közel 1 másodpercet adva a 4. Vettelnek, nem úgy tűnik, hogy sokat változott volna a helyzet Hockenheim óta. Pedig Spa talán a korábbiaknál jobb esélyeket kínál: Lewis Hamilton büntetésével az egyik Mercedes biztosan eltűnik a sor elejéről.
 
„Nem tudom, mennyire kerül hátra, ez majd holnap kiderül” – mondta erről a német. „Elég meleg van most Spában. Kicsit mindenki küszködött ma a gumik életben tartásával. Azokkal az autókkal, amelyeket én láttam, legalábbis így volt. Valamilyen megoldást kell találnunk erre, mert holnapra és vasárnapra is hasonló hőmérsékleteket mondanak. Ami a versenyképességünket illeti, még nehéz bármit mondani, mivel nem hinném, hogy mindenkinek összejöttek a tiszta etapok” – értékelt Vettel. A fölvetésre, a Red Bull legyőzése-e a minimális céljuk ezen a hétvégén, hozzátette: „A minimális célunk az, hogy minden versenyen a legjobb formánkat hozzuk, akármit is jelent ez. Van, hogy a Red Bull legyőzését, máskor a Mercedes legyőzését, ezen leszünk.”
 
Csapattársa, Kimi Räikkönen elégedetlenebbnek tűnt a nap végén. A finn kedvenc pályáján délelőtt még szárnyalt, s nagy előnnyel győzte le Vettelt, délutánra azonban visszacsúszott a 7. helyre. „A délelőtt egész jó volt. Aztán a délután is jól indult, de utána valamiért nagyon szenvedtem a szuperlágy gumin. A hosszú etapomon nagyon küszködtem. Nem élveztem túlzottan, de holnapra biztosan jobb lesz. Egyelőre nem tudom, a többiek mit csináltak. Nem kezdtünk rosszul, és bár a végén nem éreztem valami jól magam, de abban biztos vagyok, hogy ha minden jól megy, elöl leszünk. Hogy ez a győzelemhez elég lesz-e, azt nem tudom, majd kiderül” – fogalmazott 2007 bajnoka.
 
 
A pontversenyben vezető Lewis Hamilton a vasárnapi futamot szinte biztosan 15 hellyel a kvalifikáción megszerzett pozíciójánál hátrébbról kezdi meg, ugyanis a brit Mercedesében új turbó és hőenergia-átalakító rendszert helyeztek el, ami már a szezonban megengedettnél eggyel több. „Érdekes vasárnap lesz. Izgatott vagyok” – tekintett a rá váró kihívás elébe a tőle megszokott harciassággal a címvédő.
 
Fölmerült, egyáltalán részt vesz-e az időmérő edzésen, melyen akármilyen eredményt is ér el, helyzetén az mit sem változtat. Legfeljebb azt jelezhetné, büntetése ellenére is képes legyőzni Nico Rosberget. „Erről a csapat dönt” – felelte. „Valójában nem tudom, mi a terv. Én csak arra figyelek, hogy a lehető legjobban felkészítsük az autót a versenyre, aztán azt csinálom, amit mondanak. Nem igazán érdekel Nico. Csinál, amit csinál, és én is így teszek.” Hamilton az elmúlt években többször is kénytelen volt a mezőny sűrűjéből felzárkózni. 2012-ben Spanyolországban a 24. pozícióból egészen a 8.-ig lépett előre. Két évvel később a Hungaroringen a boxból rajtolva lett 3., míg idén Kínában a 22. helyről kapaszkodott fel 7.-nek.
 
Hamilton a szabadedzésen a büntetése miatt érthető módon nem foglalkozott az egykörös tempóval – de Nico Rosberg is inkább a két keményebb gumi teljesítményére és a hosszabb etapokra helyezte a hangsúlyt. Nem is tűnt úgy, hogy a német aggódna formájuk miatt. „A tempónk jó. A sorrend kicsit a feje tetejére állt délután, mivel más-más gumikkal mentünk. Érdekes lesz látni, hogy alakul a verseny. A hosszú etapos tempó meghatározó, és itt előzni is lehet. Még nem tudom, mire lehetünk képesek, de a gumik nagyon gyorsan koptak, ezért a kezelésük vasárnap kulcsfontosságú lesz” – vélekedett Rosberg.
 
A világbajnoki címvédő eközben a kétszeri motorcsere kapcsán dicsérte az övéit. „Nagy tisztelet és köszönet mindenkinek, aki keményen dolgozott! Sima nap volt ez számomra, de nehéz a szerelők számára” – nyilatkozta. „Nem könnyű óvni a gumikat, mivel a guminyomás nagyon magas. Ez persze mindenki számára fejtörést okoz. A lényeg, hogy végigcsináltuk a programunkat. Én csak arra fókuszáltam, hogy a lehető legjobban beállítsuk az autót a versenyre, arra pedig nem figyeltem, mit csinál Nico.”
 
Forma-1, Belga-nagydíj, a 2. szabadedzés végeredménye:
 

 

Videók