F1: rajt-cél győzelem Hamiltontól, de nem róla szólt a futam

Lewis Hamilton fölényesen nyerte a szezon második versenyét.


 

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíjat vasárnap, ezzel beérte a pontversenyben a most másodikként záró Sebastian Vettelt, a Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzőjét. A 32 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 54. futamgyőzelme, a vb-címvédő Mercedes istálló pedig így sikerrel ünnepelte a 150. F1-es versenyét. A harmadik helyen a futam hőse, Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt Sanghajban, aki a 16. pozícióból előrelépve állhatott a dobogóra.
 

A rajtnál úgy tűnt, Vettel nem jól foglalta el a helyét a második rajtkockán, de a mezőny ennek ellenére elindulhatott. Hamilton megtartotta a vezető pozíciót, mögötte Vettel, Valtteri Bottas (Mercedes) volt a sorrend az első kanyarban. A negyedik körben Antonio Giovinazzi (Sauber) a célegyenesben megcsúszott és a falnak csapta a versenyautóját, ezért a versenybírák a pályára küldték a biztonsági autót. A pilóták nagy többsége ezt a periódust használta arra, hogy a felszáradó, félig nedves aszfaltra alkalmas gumikat lecserélje a száraz felületen alkalmazott abroncsokra. A Safety Car a nyolcadik körben engedte útjára a mezőnyt, ekkor Hamilton, Daniel Ricciardo (Red Bull), Verstappen volt az első három sorrendje, majd a két Ferrari következett Kimi Räikkönen, Vettel sorrendben.
 
 

Reakciók az F1 kínai időmérőjét követően " AUTÓ-MOTOR › Forma 1

"Ez már autóverseny!"

 
 
A 11. körben Verstappen megelőzte Ricciardót és üldözőbe vette az élen száguldó Hamiltont, közben Räikkönen és Vettel nagy csatába keveredett Ricciardóval a harmadik helyért. Vettel a 20. körben egy határozott manőverrel megelőzte Räikkönent, majd két körrel később látványos és agresszív módon lehagyta Ricciardót is. A Ferrari német versenyzője a 29. körre Verstappent is utolérte, s kihasználva, hogy a holland pilóta autóján kopottak a gumik, megelőzte riválisát, így feljött másodiknak.
 
 
Ezután a Red Bull pilótáinak kerékcserére kellett kiállniuk a boxba, a 35. körben pedig Vettel is így tett, két körrel később aztán a versenyben magabiztosan vezető Hamilton is új abroncsokat kapott. A hajrában Hamilton magabiztosan őrizte meg az első helyet, Vettel másodikként zárt, Verstappen pedig - bár csapattársa, Ricciardo az utolsó körökben komoly védekezésre kényszerítette - megtartotta a harmadik pozíciót.
 
 
A vb egy hét múlva, a Bahreini Nagydíjjal folytatódik.
 
 

Formula 1 on Twitter

PROVISIONAL CLASSIFICATION (LAP 56/56): After a frantic start, @LewisHamilton produces a flawless drive #ChineseGP

Videók