Jót tenne, ha a Schumacher név újra felbukkanna az F1-ben!

Örömmel látná a Forma–1-ben Bernie Ecclestone Michael Schumacher fiát, az idén már a Forma–3-ban versenyző Micket.


1996 – Damon Hill, 2016 – Nico Rosberg, 2028 – Mick Schumacher? Miután Nico Rosberg a Forma–1 történetének második olyan világbajnoka lett, akinek édesapját is bajnokká koronázták, ráadásul ugyanúgy 34 évvel apja után ért fel a csúcsra, ahogyan Hill, volt, aki máris eljátszott a gondolattal, a következő klubtag Michael Schumacher szintén versenyző gyermeke lesz - jelezte a Bild nyomán az m4sport.hu.
 
Ehhez persze mindenekelőtt el kellene jutnia a királykategóriába, ami saját bevallása szerint is a legfőbb célja. Bernie Ecclestone örülne, ha elérné. „Ha csak megközelítőleg olyan jó, mint az apja, miért is ne? Jót tenne a Forma–1-nek, ha a Schumacher név újra felbukkanna benne” – nyilatkozta a brit a Sport Bildnek. „De egyáltalán: az új, fiatal generációt eleve élvezet látni” – tette hozzá.
 
 
Miután Nico Rosberg visszavonult, Németországnak sem tenne rosszat, ha egy ifjú tehetség lépne az örökébe. Ecclestone korábban azt nyilatkozta, Rosberg távozása semmiképpen sem jó az F1-nek, ám most hangsúlyozta, sem az ő, sem Felipe Massa döntése miatt nem bánkódik. „Örülök, hogy ők önszántukból vonulhattak vissza. A régi időkben más ok miatt vesztettük el a versenyzőket: meghaltak balesetekben. Emiatt a visszavonulások örvendetes események számomra” – alkotott véleményt egy kicsit más nézőpontból.
 
„Nico elvégezte a munkáját. Ahogy a többi versenyző is, aki sosem éri el ezt a célt, ő is világbajnok akart lenni. Most megvan a címe, miért folytatta volna? Meg tudom érteni őt. Az, hogy ilyen bátor döntést hozott, a Forma–1-nek is segít. Megmutatja, hogy okos feje van. Elérte a nagy célt, miért fáradna tovább, ha az életben valami más után vágyik? Nagyon érett döntés volt. És hogy most Lewisnak le kell mondania a visszavágásról, az már nem Nico problémája” – állapította meg Ecclestone.

Videók