Hamiltonra pályázik a McLaren új főnöke!

Nem zárja ki annak a lehetőségét Zak Brown, hogy visszacsábítsák a Mercedestől Lewis Hamiltont.


 
Zak Brown számára az Abu-dzabi Nagydíj az első, amelyen McLaren-egyenruhában, a márka ügyvezető igazgatójaként tette tiszteletét. Személyét nagy érdeklődés övezte a paddockban, s a Sky Sportsnak adott egyik interjújában még azt is elárulta, lát esélyt Lewis Hamilton visszatérésére – igaz, egyelőre nem téma ez náluk.
 
Minden követ megmozgatnék azért, hogy a két legjobb versenyző üljön az autónkban. Jelenleg ez megvan, és Stoffel is kiemelkedő lesz. Lewis egy hihetetlen versenyző, akinek nagy múltja van velünk, és semmiképp sem zárnék ki semmilyen lehetőséget. De egyelőre elégedettek vagyunk a helyzetünkkel” – fogalmazott. Brownt e kijelentése kapcsán később megkérdezték, eljöhet-e az idő, amikor e helyzet megváltozik. „Nem szabad kizárni semmit sem, de csak 2019-re vagy 2020-ra. Meglátjuk, mit terveznek a jelenlegi versenyzőink.
 
Ami új szerepét illeti, elmondása szerint álmai munkáját vállalta el. Elárulta, nem volt kérdés, hogy a McLaren vezetői székét választja a Liberty Media által kínált szerep helyett. „Ott nem viselhettem volna McLaren-pólót! Ez a kedvenc csapatom, mindig ez volt. Gyerekként rajongtam a McLaren-Hondáért, a Senna-Prost korszakért, így most két világbajnokkal a McLaren-Hondánál ülni túlságosan különleges, túlságosan jó lehetőség ahhoz, hogy visszautasítsam.
 
Feltett szándéka, hogy egyenesbe hozza a csapatot – a pályán kívül új főtámogatóval (melyet állítása szerint 2018 előtt nem fognak találni), de a pályán is. „Vissza kell térnünk a győztesek utcájába a lehető leghamarabb. De jó hír, hogy amikor végigsétálok a gyárépületben, érzem, hogy ez egy bajnokcsapat. Nem akarok határidőket szabni, mert ez veszélyes játék, de mindenki nagyon nyerni akar. A hátterünk, az embereink, a versenyzőink láttán azt mondhatjuk, oda fogunk érni, és inkább hamarabb, mint később.
 
Ha szeretnék, hogy Lewis Hamilton egy nap visszatérjen hozzájuk, muszáj is lesz összeszedniük magukat…
 

Videók