Sainz követné Verstappent a Red Bullhoz

A Red Bull pilótáját, Daniel Ricciardót esélyesként emlegetik a Ferrari ülésére 2017-re, akit a spanyol versenyző pótolhatna a következő idényben.


 

Mindketten úgy vágtak neki a 2016-os szezonnak, hogy küzdelmük végeredménye arról is dönt majd, melyikük kaphatja meg a Red Bull ülését 2017-ben. Helmut Markóék azonban elébe mentek a dolgoknak: Max Verstappen már négy futam után megkapta, amit akart, Carlos Sainz pedig maradt, ahol volt.

 

A spanyol nem először szenved ilyen jellegű „vereséget” a hollandtól, ám elmondása szerint ő inkább lehetőségként próbál tekinteni a történtekre. „Ha Max a Red Bullhoz kerülhetett, jó esélyem van arra, hogy én is odakerüljek. A szezon még nagyon hosszú” – nyilatkozta a spanyol TVE-nek.

 

Pletykák szerint erre akár lehetősége is nyílhat év végén, mivel Daniel Ricciardót esélyesként emlegetik a Ferrari ülésére 2017-re. Az ausztrált már év elején újra összefüggésbe hozták az olaszokkal, ám a Red Bull akkor jelezte, szerződésük hosszabb távra hozzájuk köti a háromszoros futamgyőztest. Amennyiben viszont Sainz jól teljesít a Toro Rossónál, talán könnyebb szívvel mondanának le Ricciardóról.

 

A honfitárs Daniel Juncadella, aki korábban maga is a Red Bull utánpótlásprogramjának tagja volt, úgy véli, Sainz méltatlanul háttérbe szorult Verstappen mellett. „Látható, hogy mindenki körülrajongja Verstappent. De szerintem Carlos bizonyos helyzetekben sokkal érettebben viselkedett nála” – vélekedett.

 

Hasonlóan látja ezt Pedro de la Rosa is, aki szerint Verstappen Red Bull-os előléptetése inkább jó, mintsem rossz hír Sainz számára. „Ez egy nagy lehetőség Sainz előtt. Azt jelzi, hogy a Red Bull nagyon is hisz a Toro Rosso versenyzőiben. A lehetőséget most Verstappen kapta meg, de könnyen megkaphatja Sainz is” – fogalmazott a Ferrari korábbi tesztversenyzője, hozzátéve, hogy honfitársa most a tapasztaltabb Kvjat ellen bizonyíthatja rátermettségét. „Nem szabad megváltoztatnia a hozzáállását. Már igazolta, hogy érett versenyző, voltak villanásai is, hogy mire képes, de eléggé balszerencsés volt. Előbb vagy utóbb viszont a szerencse is mellé fog állni” – vélekedett.

Videók