Hamiltoné a pole az új időmérőn

Lewis Hamilton rajtelsőségével indult a 2016-os szezon az Albert Parkban, ahol látványosan negatív véleményeket kapott a korábbiaknál kevesebb körözést és izgalmakat, ám annál nehezebben érthető forgatókönyveket hozó új időmérős szisztéma.


A címvédő Lewis Hamilton rajtolhat majd az első rajtkockából az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután megszerezte pályafutása ötvenedik pole pozícióját a káoszból unalomba fulladó új formátumú időmérőn, Melbourne-ben. Mercedeses csapattársa, Nico Rosberg az utolsó gyorskörével ugyan századokra megközelítette őt, ám a brit még ezután is képes volt rátenni egy lapáttal.
 
A harmadik és a negyedik helyen az utolsó percekben már pályára sem hajtó ferrarisok végeztek, Sebastian Vettel-Kimi Räikkönen sorrendben.
 
 
Az új folyamatos kieséses időmérő nem hozta meg a várt izgalmakat, miután a három szakasz során több más csapat is követte a Ferrari edzés végi példáját, s meg sem próbálta elkerülni a kilencven másodpercenként egyre közelebb kerülő kiesést.
 
A nap pozitív meglepetését az a Max Verstappen szolgáltatta, aki a Toro Rossójával nem csupán képes volt felvenni a versenyt a Williams és a Red Bull nagycsapatainak pilótáival, hanem mindegyiket – plusz a saját csapattársát, Carlos Sainzt is – lepipálva az igen előkelő 5. helyen végzett.
 
Mindenki arra számított, hogy az első szakasz roppant zsúfolt lesz– és az is lett; Hamilton és Romain Grosjean már a kivezető körükön versenyezni kezdtek egymással, és a legelső köre Rosbergnek, Vettelnek illetőleg Esteban Gutiérreznek sem sikerült jól, de később azért mindhárman javítottak.
 
A középső rész elején a nagycsapatok első köre ismét nagy Mercedes-csatát hozott – Hamilton ekkor bő egy tizedmásodperccel végzett Rosberg előtt. A kieséses rendszert ezúttal már senki sem nézte el, ellenben nagyon sokan meg sem próbáltak második kört is teljesíteni, és teljes nyugalommal figyelték a bokszból, ahogy a maguk kilencven másodperce lejár, ők pedig búcsúznak a további küzdelmektől. Így dőlt el a két renault-s és a két mclarenes sorsa is a 11-15. helyeken.
 
Az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap rendezik meg, közép-európai idő szerint reggel 6 órai kezdettel.
 
Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének végeredménye
 
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:23,837
2. Nico Rosberg Mercedes 1:24,197
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:24,675
4. Kimi Räikkönen Ferrari 1:25,033
5. Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari 1:25,434
6. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:25,458
7. Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:25,582
8. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:25,589
9. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:25,753
10. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:25,865
11. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:25,961
12. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:26,125
13. Jenson Button McLaren-Honda 1:26,304
14. Jolyon Palmer Renault 1:27,601
15. Kevin Magnussen Renault 1:27,742
16. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:27,435
17. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:27,958
18. Danyiil Kvjat Red Bull-TAG Heuer 1:28,006
19. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:28,322
20. Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari 1:29,606
21. Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:29,627
22. Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:29,642

Videók