22 éves honfitársa ül Hamilton helyére a hétvégén

A koronavírussal küzdő világbajnoknak ki kell hagynia a Szahíri Nagydíjat.


George Russell, a Williams brit versenyzője ugrik be honfitársa, a koronavírussal fertőzött hétszeres világbajnok Lewis Hamilton helyére a Mercedesbe a hétvégi Forma-1-es Szahíri Nagydíjon.

A 22 esztendős Russell a Mercedes neveltje, a Williamsnek pedig a német gyártó szállítja a motorokat, így könnyen elhárult minden akadály a helyettesítés elől.
Hamiltonról kedden derült ki, hogy elkapta a koronavírust, ezért a mostani versenyt biztosan kihagyja, és kérdéses, hogy a jövő hétvégén Abu-Dzabiban sorra kerülő szezonzáró futamon rajthoz állhat-e.

Russell a Twitter-oldalán azt írta, "hihetetlenül hálás" a Mercedesnek és a Williamsnek is a lehetőségért, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke pedig "kisebb mérföldkőnek" tartja a fiatal brit szereplését. Ez ugyanis az első alkalom, hogy a stuttgarti istálló utánpótlás-nevelő programjának egyik tagja beülhet a Mercedes F1-es versenyautójába.

Russell a tavalyi idény elején mutatkozott be a Forma-1-ben, azóta 36 futamot teljesített a Williams volánja mögött, pontot azonban még nem szerzett.

Russellt a Williamsnél a teszt- és tartalékversenyző Jack Aitken váltja majd. A 25 éves brit most mutatkozik majd be versenyen az F1-ben.

Borítókép: Peter Fox/Getty Images
 

Videók