Fernando Alonso megvédte, szerinte ez csapattársa gyengélkedésének az oka

Hatalmas a kontraszt a teljesítményük között.


 Amíg Fernando Alonso tündököl új csapatában, és az Aston Martin vezéregyéniségeként halmozza a dobogókat, addig csapattársa, Lance Stroll jócskán elmarad tőle.

A Spanyol Nagydíjat megelőzően azonban a kétszeres világbajnok védelmébe vette őt, mondván egyszerűen csak nagyon balszerencsés volt az eddigi éve.

„Rendkívül balszerencsés volt az elmúlt két futamhétvégén. Ha visszamegyünk Bahreinbe, egy kézzel vezetve [egy biciklibalesetben eltörte a csuklóját az előszezonban] is nagyon gyors volt. Aztán Szaúd-Arábiában kipufogó problémái adódtak, amikor ott volt a Ferrarik előtt az ötödik helyen.”

„Miamiban valószínűleg túl nagyot kockáztattunk a Q1-ben és ez kihatott a versenyre is. És végül Monaco, a Lando kocsijáról származó törmelék teljesen tönkretette az egész hétvégéjét.”

„Ha mindezeket megvizsgáljuk, nagyon könnyű lenne szigorúnak lenni vele.”

A 41 éves veterán immáron 93 egységnél jár, míg a kanadai ennek kevesebb, mint felét, összesen 27-et hozott össze hat futam alatt.

Borítókép: Tóth Zsombor / Sport365

Videók