Alonso nem biztos benne, hogy eddig igazat mondtak a Mercedesnél

A spanyol finoman odaszúrt a német istállónak.


Fernando Alonso szerint a Mercedes túlzott, amikor az autói gyenge teljesítményéről beszélt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, némi meglepetésre a két Mercedes a 2. és a 3. helyről vághat neki az Ausztrál Nagydíjnak. Míg George Russell Max Verstappen mellól rajtolhat majd, addig Lewis Hamilton a 2. sorból indul. A hétszeres világbajnok melletti helyet Fernando Alonso kaparintotta meg. A spanyol az időmérő után finoman odaszúrt a Mercedesnek, és azt sugallta az Ezüstnyilak teljesítménye sokkal jobb annál, mint ahogy a csapat beállította azt.

„Már Dzseddában is nagyon gyorsak voltak, és gyorsak voltak a második szabadedzésen is”
– mondta Alonso a Sky Sportsnak.

„Mindig gyorsak. Ha elolvasod a megszólalásaikat, úgy tűnhet, hogy az autójuk kimaradhatott volna a Q3-ból, de valójában ez egy gyors autó” – tette hozzá.

Borítókép: Sport365/Tóth Zsombor

Videók