Hamilton rajongói tudni vélik, a brit miért "szakított" legfőbb bizalmasával

Ez állna a háttérben?


Lewis Hamilton követői vad találgatásba kezdtek, hogy kiderítsék, a pilóta miért nem folytatja a közös munkát Angela Cullennel.

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Szaúdi Nagydíj előtt jelentette be, hogy elválnak az útjai asszisztensével Angela Cullennel. A nő 2016-ban vette át a brit gyógytornászának és menedzserének szerepét, és gyorsan Hamilton egyik csatlósává vált.
A brit sztár a közösségi oldalán egy érzelmes üzenetben köszöte meg a szakember munkáját, amelyben azt is elárulta, Cullen új kihívások előtt áll. Ezt követően maga a nő is reagált. Üzenetében megköszönte a britnek, hogy támogatja őt, és háláját fejezte ki az elmúlt évekért.
A hétvégi futam előtt Hamilton a sajtó munkatársainak a kérdéseire is felelt a „szakítással” kapcsolatban és hangsúlyozta, nem vesztek össze Cullennel.

„Angela és én jóban vagyunk egymással. Ő most élete egy másik szakaszába lépett, de még mindig nagyon közel állunk egymáshoz" – mondta.

"Minden nap sms-ezünk, hatalmas támogatást nyújt nekünk, én pedig nagy támogatást nyújtok neki, nagyon hálás vagyok, hogy velem lehet ezen az úton. Ő az egyik legközelebbi barátom, és továbbra is az lesz” – tette hozzá.

A rajongók azonban előástak egy régi felvételt, és arról kezdtek csevegni, tudják mi áll a felek közti kapcsolat megszűnése mögött.

Az ESPN által közzétett videón az látható, amint Cullen Hamilton kutyáját, Roscoe-t cipeli le egy csigalépcsőn, nagyon figyelve arra, nehogy sérülést okozzon az állatnak.


„Szerintem ez az oka, hogy kiszállt” – írta az egyik rajongó, míg egy másik így felelt rá: azt hiszem, tudjuk, miért mondott fel…”


„Semelyik másik pilótának nincs olyan embere, aki cipeli a csomagjait, vagy rohangál utána egy ventilátorral, amikor meleg van… ő megérdemli, hogy a valaha volt legjobb életet élje!” – jegyezte meg egy harmadik hozzászóló.

 

BorítóképSport365/Tóth Zsombor

Videók