"Nem tartom érvényesnek Verstappen világbajnoki címét"

Van, aki nem ismeri el a holland sikerét.


Az egykori Forma-1-es versenyző szerint nem érvényes Max Verstappen idei világbajnoki címe.

Max Verstappen 2021-ben ellentmondásos körülmények közt szerezte meg első világbajnoki címét, azt követően, hogy a zárófutam utolsó körében leelőzte riválisát, Lewis Hamiltont.

2022-ben aztán jóval könnyedebben húzta be a győzelmet, és már jóval a világbajnokság lezárulta előtt ünnepelhetett. Bár ez esetben semmi kétség nem lehetett afelől, hogy megérdemelte a győzelmet, van valaki, aki szerint érvénytelen a holland világbajnoki címe. Ő nem más, mint a korábbi pilóta Vitalij Petrov.

„Egyetlen világbajnoki vagy olimpiai címet sem tartok érvényesnek, ami úgy született, hogy Oroszország nem volt ott” – mondta az orosz sajtónak a Renault egykori pilótája.

„Vissza kell engedni Oroszországot a világ sportjába. Számomra ez nem elfogadható. Egyáltalán nem értem ezt az abszurd dolgot, hogy bizonyos véleményeket ráerőltetnek az emberekre” – tette hozzá.

Az orosz-ukrán háború kitörését követően több sportágban kizárták az orosz sportolókat. Bár a Forma-1-ben nem tették kötelezővé ezt, a Haas úgy döntött, hogy szerződést bont a mezőny egyetlen orosz pilótájával, Nikita Mazepinnel.

Borítókép: Clive Mason/Getty Images

Videók