Hupikék kezek és egy hajnyíró – csak egy tipikus Kimi sztori

A jégemberről még mindig előkerül egy-egy jó történet.


Kimi Raikönnen egykori szerelője, Marc Priestley nagyszerű anekdotát mesélt a finnről.

Bár Kimi Raikönnen ma már talán hűvös családapának tűnik, húsz évvel ezelőtt ugyanúgy ismert volt a pályán kívüli ökörködéseiről, mint a futamokon véghez vitt hőstetteiről.A finn 2002 és 2006 között a McLaren pilótája volt, ahol nagyon közel került az azóta már televíziós szakemberként dolgozó szerelőjéhez, Marc Priestlyhez. Ők ketten sokszor a versenyhétvégeken kívül is együtt töltötték az idejüket és minden alkalmat megragadtak arra, hogy egy kicsit kiszúrjanak egymással.
A nemrég megjelent Pit Stop podcastban Priestley hosszan beszélt erről az időszakról és egy nagyszerű sztorit is előadott.

„Keményen dolgoztunk, de még keményebben buliztunk. Csodálatos volt. Sokáig dolgoztam Kimivel, aki a leghihetetlenebb srác volt, akivel valaha foglalkoztam, mert nagyon gyors volt a versenypályán. Emellett olyan keményen bulizott. Mindig elmentünk vele és jó barátok lettünk, hihetetlen életet éltünk közösen” – kezdte a múltidézést.

„A 2000-es évek közepén a dolgok elkezdtek felpörögni, és professzionálisabbá válni. A McLaren volt az első, aki elkezdte előtérbe helyezni az emberi teljesítményt. A csapat úttörő szerepet játszott az emberi teljesítmény kiaknázásának tekintetében, ami nem csak a pilótákat érintette, hanem a boxutca legénységét és a teljes csapatot.”

„A McLarennél voltam és Kimi volt az, akivel a pilóták közül a leghosszabb ideig együtt dolgoztam. Azt mondom, 2004 és 2005 környékén ő volt a leggyorsabb versenyző. Jó néhány nagyszerű emberrel dolgoztam együtt, de egy körön Kimi volt a leggyorsabb. Olyan köridőt tudott kihúzni egy autóból, amit ebből az autóból papíron sosem lehetett volna kisajtolni.”

„Csodálatos időket éltünk át együtt, hihetetlen dolgokat szállított. Soha nem sikerült bajnokságot nyernünk. Azt hiszem, két alkalommal lettünk másodikok (2003-ban és 2005-ben) és mindent kihoztunk magunkból az utolsó pillanatokban is.”

„De a pályán kívül bulizós volt. Álom életet élt. Egy nagy gyerek volt, akinek több millió dollárja és szabadsága volt ahhoz, hogy bármit megtehessen, amit akar. És ő megtette. Meg persze vitt magával bennünk is.”


2006-ban Raikkönen úgy döntött, elhagyja a McLarent és a Ferrarinál folytatja. Priestly pedig tudta, hogy nem búcsúzhat el a finntől egy utolsó nagy csínytevés nélkül.

„2006-ban bejelentette, hogy a Ferrarihoz megy, de addigra barátként és kollégaként is nagyon közel kerültünk egymáshoz. Sokszor voltam nála a szezonokat követően, ahol egy héten keresztül folyamatosan együtt bohóckodtunk.”

„Volt egy olyan szokásunk a McLarennél, hogy amikor valaki elment az utolsó napján, megragadtuk, megkötöztük a boxutcában, és beborítottuk őt mindenféle vacakkal. Ételmaradékokkal vagy bármi mással, mindezt a többiek előtt.”

„A Mclarennél akkoriban volt egy kis kék ételfesték, ami nagyon intenzív színnel rendelkezett és arra használtuk, hogy megfessük vele az autóba kerülő vizet, mert így egyből láttuk, ha valahol szivárog a vízrendszer. Nagyon intenzív cucc volt, egy gyűszűnyi kékre festett volna belőle egy egész úszómedencét. Ha a rád kerülő porra tettél egy kis vizet, rögtön úgy néztél ki, mint egy törp.”

„Mivel jó barátok lettünk Kimivel, az utolsó versenyhétvége előtt elkezdtem azzal cukkolni, hogy aki elhagyja a McLarent azt kékre festik. Mielőtt elment, egész héten azzal húztam őt, hogy nem érdekel, ki ő, mindenkit kékre festünk ezzel a cuccal.”

„Kimi folyamatosan ecsetelte, hogy nem hiszi el, de tudtam, hogy kezd ideges lenni. Én meg egész héten csak kacsingattam rá a garázs túloldaláról, és pontosan tudta, mire gondolok.”

„Elérkeztünk a verseny napjához, és arra gondoltam, ha idáig elhúztam, nem hátrálhatok meg, tennem kell valamit. Szóval akkoriban az volt az egyik munkám, hogy becsatoljam őt az autóba. A brazíliai rajtrácson volt egy híres pillanat, amikor Pelé prezentációt tartott, és az összes versenyző ott volt ezen, csak Kimi hiányzott. Martin Brundle ott volt a mikrofonjával és odajött megkérdezni, Kimi miért nem volt ott a bemutatón. Kimi válaszolt, miközben én mögötte álltam és megtöltöttem a kesztyűjét a kék porral. Ezután beszíjaztam a kocsiba, és odaadtam neki a kesztyűt, amit felvett és elindult a versenyen.”

„30 fokos hőség volt, és belül nagyon izzadt. Szóval elkezdtem f*sni, hogy valami hülyeséget csináltam, ez szörnyen rosszul sülhet el. Kimi a harmadik helyen állt és arra gondoltam: Istenem, fel fog állni a dobogóra, leveszi a kesztyűjét és törp kezekkel integet a tömegnek.”

„Végül a negyedik helyen végzett, és nem volt semmilyen médiakötelezettsége. Visszajött a garázsba, lehúzta a kesztyűjét és ragyogó kék kezei voltak. Rám nézett és annyit mondott: visszaadom te k*rva!"

„De mivel távozott, és ez volt az utolsó versenye, kezet kellett fognia Ron Denissel (az akkori csapatfőnök és vezérigazgató). Az ő keze is kék lett, aztán Ron Denis feleségéé is, egy pillanat múlva pedig a garázsban lévő összes nagy koponya keze kék lett. Azt hittem kirúgnak! Kimi órákig súrolta a kezét, és nagyon dühös volt.”

A kínos helyzet után Kimi Raikönnen természetesen megtalálta a módját, hogy visszavágjon.

„Az utolsó verseny utáni héten elmentünk hozzá Lappföldre. Mint minden évben, most is kimentünk Finnországba egy kis piszkálódásra. Szóval odamentünk az első este, az összes társával együtt. Mindannyian összeültünk, elkezdtünk inni, és hajnali kettőkor járunk. Olyan fáradt voltam, de arra gondoltam, nem fekhetek le előbb, mert tuti megpróbál valamit, hogy visszavágjon. De végül nem tudtam ébren maradni. Felmentem a házában lévő szobába és arra gondoltam, hogy a biztonság kedvéért odateszek egy széket az ajtóhoz.”

„Húsz percen belül elaludtam, majd húsz perccel később az ajtó leszakadt a zsanérokról! Szó szerint szétrobbant és darabokra tört. Kimi volt és a párja, és berontottak. Az ágyon birkóztunk, de a társai leszorítottak. Akkoriban vállig érő hajam volt, ő pedig megfogta a hajnyírót és egy csíkot vágott a fejem közepére, majd levágta a dugót az eszköz végére és kidobta az ablakon, az ötméteres hóba, majd elmentek és elvitték az összes hajnyírót. Ez a hét első napján volt, szóval nem tehettem mást, mint, hogy az öltözetemmel megpróbáljam elrejteni ezt a hét további részében” – zárta szavait.

További Kimi-sztorikért kattintson IDE!

Borítókép: Clive Mason/Getty Images

Videók