14 év után visszatér a száguldó cirkusz legendás versenypályája

Az imolai futam is bekerült az idei versenynaptárba.


A sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pénteki közleménye szerint október 9. és 11. között a Nürburgringen az Eifel Nagydíjra, október 23. és 25 között Portimaóban a Portugál Nagydíjra, míg egy héttel később Imolában az Emilia-Romagna Nagydíjra kerül sor.

"Nagyon örülök, hogy ismét egy újabb fontos lépést tettünk a végső versenynaptár kialakítása felé. Üdvözöljük az új helyszíneket, és szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, akik lehetővé tették a bevonásukat" - nyilatkozta Chase Carey, a Liberty első embere.

Hozzátette, továbbra is az a terv, hogy december közepén az Arab-öbölben záruljon a vb-sorozat.

A most bejelentett helyszínek közül a Nürburgringen 2013 után lesz újra Forma-1-es futam, míg Portimaóban a sorozat története során először rendeznek versenyt.


Portimao az idei évadban debütál majd.

Fotó: Ker Robertson/Getty Images
 

Az imolai pálya - ahol 1994-ben Ayrton Senna életét vesztette - legutóbb 2006-ban látta vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét. A mostani idényben az ottani lesz a harmadik olaszországi helyszín, az F1-es pilóták ugyanis Monzában és Mugellóban is száguldanak majd. Azt is bejelentették, Imolában csak kétnapos lesz a versenyhétvége, így a szokásos három helyett várhatóan csak egy szabadedzésre kerül sor.

A közleményből kiderült, a Brazil, a Mexikói és a Kanadai Nagydíj mellett az Egyesült Államok Nagydíja is elmarad idén.


A Liberty Media június elején jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt a szezon első nyolc versenyét Európában rendezik, ezek közül az Osztrák, a Stájer és a Magyar Nagydíjon már túl is van a mezőny.
A pilóták jövő héten Nagy-Britanniában szerepelnek, Silverstone-ban két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig. Ezt követi a Toszkán Nagydíj Mugellóban, majd a szocsi Orosz Nagydíj.

Az F1 szervezői azt szeretnék, ha a rövidebb időszak ellenére 15-18 versenyt le lehetne bonyolítani - előbbi szám azért fontos, mert a televíziós szerződésekben minimum 15 nagydíj megrendezését vállalta a Liberty Media. Mostanáig 13 futam megrendezését jelentették be, Ázsiából a malajziai és a vietnami szervezőkkel tárgyalnak.

Borítókép: Paul Gilham/Getty Images

Videók