Romain Grosjean a szezon végén távozik a Haas csapatától

A versenyző és csapata kapcsolata az elmúlt két évben igencsak gyenge lábakon állt.


A francia versenyző hivatalos oldalán jelentette be, hogy távozik év végén az amerikai csapattól.

Grosjean a Haas eddigi összes versenyén elindult, mivel a 2016-os Ausztrál nagydíjon bemutatkozó csapat versenyzője volt a kezdetektől.

Az eddigi 92 verseny alatt 110 pontot szerzett. A csapat első versenyén pontszerző helyen végzett (csapattársa Gutierrez kiesett miután Alonsoval ütközött) és a 2018-as Osztrák futamon a negyedik helye jelentette az eddigi csúcspontot.


Fotó: Tóth Zsombor

A versenyző és csapata kapcsolata az elmúlt két évben igencsak gyenge lábakon állt, sokak szerint az is csoda volt, hogy az idei évre kapott szerződést.

Frissítés:

A Forma-1-es világbajnokságban szereplő Haas csapat mindkét pilótáját lecseréli a következő szezonra.

Az amerikai istálló csütörtökön, a hétvégi Portugál Nagydíj helyszínén jelentette be, hogy a mostani idény végén Romain Grosjean és Kevin Magnussen is távozik.

Kevéssel a Haas bejelentését megelőzően mindkét pilóta közösségi oldalán számolt be arról, hogy 2021-ben már nem versenyeznek eddigi munkaadójuknál.

A Ferrari motorral szereplő csapat gyengén teljesít a mostani kiírásban, Grosjean eddig kettő, míg Magnussen csupán egy pontot szerzett.

Borítókép: Tóth Zsombor

Videók