Ross Brawn: Megdöbbentő, ami a legutóbbi futamon történt

Az angol szakember nem is emlékszik rá, mikor volt utoljára ennyi meghibásodás. A Sport365 e heti legnépszerűbb írásai közül szemezgettünk.


Ross Brawn szerint megdöbbentő a megbízhatatlanság azon szintje, amit a múlt hétvégén láttunk a Forma-1-es csapatoktól.

Mindössze 11 autó látta meg a kockás zászlót, 8 versenyző volt kénytelen műszaki hiba miatt feladni a versenyt.

Brawn nem is emlékszik rá, mikor történt ilyen utoljára.

„A modern érában már gyakorlatilag golyóálló versenyautókat szoktunk meg, az, amit a múlt vasárnapi versenyen láttunk - a megbízhatatlanság - egyszerűen megdöbbentő volt. Természetesen ebben az is szerepet játszhat, hogy a februári tesztidőszak óta sok csapat elő sem vette az autót, de akkor sem emlékszem rá, mikor fordult elő ilyen utoljára. Emellett a boxkiállásoknál is sok hibát láttunk, ez is azt mutatja, hogy a hosszú szünet alatt a csapatok kiestek a rutinból.”

Hozzátette, mindent összegezve örül, hogy végre újra láthattunk versenyt, mindazok ellenére, hogy nem olyan simán zajlott, ahogy azt remélte.

Az osztrák futam volt az első az idei szezonban, miután a Covid-19 megjelent, és átrendezte az egész életünket- így természetesen a versenynaptárakat is. Brawn azt is megerősítette, minden erővel azon voltak, hogy kizárják a fertőzés lehetőségét az F1-es közegen belül, intézkedéseik pedig sikeresek voltak.

„Ilyen szempontból nagyon sima volt a hétvége, egy pozitív teszt sem született. Rendszeresen teszteltünk mindenkit, és megfelelőek voltak az intézkedések. Apróbb változások lesznek ugyan a következő hétvége előtt, de alapvetően azt gondolom, mindent jól kezelt a csapat ebben a Covid helyzetben.”

Forrás: gptoday.net

Fordítás: Komenda Vivien/www.shootthespeed.com

Fotó: Tóth Zsombor

Videók