Top 10-ben a magyar motoros. Ma is pályán a Vb futamon.

A PTR Hondánál versenyző Sebestyén Péter számára Jerezben folytatódik a Supersport-világbajnoki évad, ahol a két pénteki szabadedzést követően a 11. helyen zárt.


Néhány héttel a MotoGP mezőnye után a Superbike-vb van soron az Angel Nieto nevét viselő méltán ismert jerezi pályán. 2017-ben versenyzett itt utoljára a mezőny, a tavalyi szünet után azonban most újra világbajnoki futamokat rendeznek a 4423 m hosszú andalúziai pályán, ahol a supersportosok között Sebestyén Péter újra a legjobb tízben szerepelne.
 
„Hosszú volt ez a háromhetes szünet a versenyek között! Nem egyszerű élesnek maradni és ott folytatni, ahol abbahagytam a következő versenyen egy ilyen hosszú szünet után. Próbáltam amilyen sokat csak lehet motorozni és versenyhelyzeteket szimulálni, fejleszteni a motorozási stílusom, hogy közelebb tudjak kerülni a toppilótákhoz. A tervem az, hogy nagyon erősen kezdjek és egész hétvégén folyamatosan tudjak fejlődni. A szezonban még nem volt tökéletes versenyhétvégém, szóval most is arra fogok koncentrálni, hogy mindent százszázalékos fókusszal teljesítsek, kanyarról kanyarra, körről körre. Nem annyira akarok az eredményre gondolni, csak csinálni a dolgom és biztos vagyok benne, hogy akkor el tudom érni a kitűzött célokat. A csapat és én is nagyon keményen dolgozunk minden versenyen. Egy olyan hétvégére van szükségünk, ahol az FP1-en jó beállítással indulunk és onnan építkezhetünk. Jerezben általában hőség van, és nekem kedvezőek azok a kondíciók, fekszik nekem ez a pálya szóval nyugodt vagyok!” – mondta el Sebestyén.
 
Sebestyén Péter 11. hellyel kezdte a jerezi versenyhétvégét.
Fotó: Facebook/Sebestyén Peti
 
Simon Buckmaster, a PTR Honda csapatfőnöke elégedett Peti eddigi teljesítményével: „Péter jelenleg 10. a világbajnoki tabellán, ő az egyike azon nagyon kevés pilótának, akik minden versenyen szereztek pontokat. Ez mutatja, hogy stabilan jó a teljesítménye, de szüksége van egy nagyobb ugrásra, hogy felvegye az élmezőnnyel a harcot. Imolában ismét tapasztaltuk, hogy jól kezdődött az FP1, de nem folytattuk ugyanabban az ütemben a fejlődést. Olyan pályákra érkezik most a bajnokság, ami fekszik a motorunknak, korábban nyertünk és dobogón is álltunk Jerezben. Most mások kicsit az erőviszonyok, de biztos vagyok benne, hogy Péter rá fog érezni, hogyan hozhatja ki a maximumot a motorunkból!”
 
Rajta kívül Győrfi Alen is tagja a mezőnynek.
Az első Supersport-vb hétvégéjét most teljesítő Győrfi a 28 fős mezőnyből a 26. helyezést érte el a pénteki két szabadedzés összesített eredménye alapján.
A Team Toth Yamahájával induló motoros folyamatosan gyorsuló tendenciát mutatott a szabadedzéseken, és ugyan hat másodperces hátránnyal zárt, de két ellenfelét így is megelőzte.
A szombati időmérőre 11:40-kor kerül sor, míg a vasárnapi futam 12:15-kor rajtol.
 
Sebestyén Péter saját bemutatkozója közösségi oldalán:
 
Nem is emlékszem rá, de mesélték, hogy hamar kezdtem. Járni is alig bírtam, de a lábbal hajtós, műanyag motorommal száguldoztam lefele Budapest legmeredekebb lejtőin. Alig telt el pár év, azon kaptam magam, hogy az emberfeletti munka eredményeként, amit a családom és közeli ismerősök fektettek abba, hogy motorozhassak, megkezdtem a nemzetközi pályafutásom. 
12 éves korom óta járom körbe a világot és versenyzem a legnívósabb bajnokságokban, elismert pilóták ellen. Hamar megtanultam, hogy a tehetség kevés ahhoz, hogy sikert érjek el ebben a sportban. Magyarországról érkezve nagyon nehéz olyan csapat színeiben versenyezni, ahol kiemelkedő eredményeket lehet elérni, ezért élsportolóként folyamatosan arra készülök, hogy a megfelelő pillanatban a csúcsformámat hozzam. A háttérben is kemény munka folyik, egy komplex menedzsment, a Sport and Events Academy foglalkozik immár 10 éve a sportpályafutásom építésével. A sok befektetett idő és energia kifizetődik, a szakágban jelenleg egyedüliként képviselem Magyarországot világbajnoki versenysorozaton. 
 
A motorozáson túl szeretem kipróbálni magam sok más sportban és helyzetben, az egészséges életmód pedig elengedhetetlen számomra. Úgy gondolom, hogy a sport megtanít mindenre. Ahogy az a versenyzésben, úgy a pályán kívül is nagyon fontos az alázat és a tudatos karrierépítés, illetve a példamutatás a fiatalabb generáció számára.  
 
Most itt van egy remek lehetőség, hogy újabb szintre léphessek. Hosszú évek után, amik során folyamatosan csapatot és kategóriát kellett váltanom, tavaly megkezdtem az angol CIA Landlord Insurance Honda csapattal a közös munkát és a folyamatos pontszerzések és egy top10-es eredmény után folytatjuk 2019-ben is az együttműködést. Remekül kezdődött a szezon, egyből egy 8. pozícióval nyitottam a szezont...
 
Mottóm:
 
 
"Ha sikeres akarsz lenni, a dolog nagyon egyszerű. Érts ahhoz, amit csinálsz!
Szeresd, amit csinálsz! És higgy abban, amit csinálsz! Igen, ilyen egyszerű ez. "

Will Rogers
 
Forrás: Facebook/Sebestyén Peti
 
Mindeközben Görbe Soma másfél hónap szünet után Barcelonában tér vissza a Bester Capital Dubai Junior Team színeiben a CEV Repsol European Talent Cup bajnokságba. Soma keményen készült és mentálisan is sokat edzett a szünet alatt, hogy minél magabiztosabban tudjon motorozni. A motiváció szem előtt, hiszen a Bester Capital Dubai csapat Moto3-as versenyzője, Jaume Masia múlt héten ismét dobogóra tudott állni fantasztikus teljesítménnyel.
 
Görbe Soma számára Barcelonában folytatódik a szezon. Az ő célja is a legjobb tízbe kerülés.
Fotó: www.fasterpromotion.com
 
Stefano Favaro, a Sport&Events Academy alapítója Görbe Somával Barcelonába utazott, fél szeme azonban a jerezi pályán lesz: „Ismételten útra keltünk, most Peti és Soma is Spanyolországban fognak versenyezni. Peti a Supersport-világbajnokságon Jerezben, ami szerintem egy olyan pálya, ami jól fekszik a Hondának. Tudomásom szerint a csapat fejlesztett valamennyit az elektronikán is, remélem, ez segíteni fogja Peti munkáját és nem jelentkezik majd technikai probléma. A cél továbbra is a top 10. Kemény verseny várható a Supersportban, mint mindig, hiszen nagyon kemény a mezőny.
Peti kicsit beteg volt a napokban, de mondta nekem, hogy ez nem probléma mert Petrucci is beteg volt.”
 
„Somával Barcelonában leszünk, ez a pálya tavaly nagyon tetszett neki. Náluk is volt egy kis módosítása a motoron az elektronikával. Az első két verseny után a fő cél kvalifikálnia a fő versenyre. A másfél hónapos szünetben nagyon sokat edzett, fejlődött. Múlt héten volt a  Hungaroringen motorozni, ahol 1mp-el jobb időt motorozott ugyanazzal a motorral, mint tavaly. Mindezek ismeretében pozitívan várjuk a hétvégét. Soma csapattársai szintén a Bester Capital Dubai Junior Team színeiben is sikeres hétvégére készülnek: Fermin célja továbbra is a top 3, Filippo pedig első ETC-évében szeretne pontszerző helyet szerezi.”
 
Forrás: www.fasterpromotion.com

Videók