Motorcsere után a mezőny végéről indulva szerzett pontot Michelisz

Nem volt egyszerű futam.


Csak a boxutcából, a mezőny után rajtolhatott a WTCR spanyolországi hétvégéjének második, fordított rajtrácsos futamán Michelisz Norbert, akinek az autójában motort kellett cserélni, ennek ellenére pontot szerzett.

Hosszú huzavona után úgy alakult, hogy Michelisz Norbert az ötödik helyről rajtolhatott volna a fordított rajtrácsos második futamon a MotorLand Aragónon, de végül motort kellett cserélni az autójában, ezért a boxutcából indulva csak a mezőny után kezdhette meg a versenyt.

Már az első futamon látszott, hogy valami probléma van Michelisz Hyundai i30N TCR-jének motorjával, hiszen a mögötte haladó Yvan Muller jelezte, hogy valami szivárog az autóból, illetve a végsebességadatok is megmutatták, hogy a magyar pilóta kocsija jelentősen lassabb volt a mezőnynél. Ezután elkerülhetetlenné vált a motorcsere. Mivel a boxucából rajtolva Michelisz nem mehetett felvezető kört, a futam elején még a gumik melegítésével is foglalkoznia kellett. Így az lehetett a célja, hogy végrehajtsa a rendszerellenőrzést az autón, hogy minden megfelelően működik-e.

Mivel Comte és Boldizs rajthoz sem tudott állni, aztán a futam közben Vernay és Coronel is kiesett, Michelisz máris 17. volt, két helyre a pontszerző pozíciótól. A Hyundai magyarja több mint húsz másodperces hátrányból indulva érte el utol az előtte haladókat, és a nyolcadik körben megelőzte Baertet, aki elől Kismarty kiállt a boxba, úgyhogy Michelisz a 15. helyre jött fel, és pontszerzőként fejezte be a versenyt.

A futamgyőzelmet a hazai pályán szereplő Mikel Azcona szerezte meg a pole pozícióból rajtolva, előtte legutóbb Michelisz nyert a Zengő Motorsportban a 2015-ös hungaroringi második versenyen.

A harmadik futamot 14.15-kor (élő: Sport 1) rendezik Spanyolországban.

A második futam végeredménye:

Videók