Csapatot vált, de a Forma-3-ban marad Tóth László

"Örülök, hogy elkezdhetjük a közös munkát ezzel a csapattal.”


A cseh Charouz Racing System színeiben folytatja pályafutását a Forma-3-as versenysorozatban Tóth László, aki tavaly mutatkozott be a szériában.

A 21 éves autóversenyző menedzsmentjének keddi tájékoztatása szerint az előző idény zárófutamainak helyszínén, Szocsiban a Charouz kereste meg a magyar pilótát a 2022-es idényre vonatkozó ajánlattal.

"Örülök, hogy elkezdhetjük a közös munkát ezzel a csapattal. Az elmúlt héten már jártam a prágai központban, elkezdődött a szimulátoros felkészülés is. A csapattagok pozitívan fogadtak, a körülmények kiválóak, remélem, hogy sikeres lesz az idei esztendő a Charouzzal" - idézte a közlemény Tóth Lászlót.

A Forma-3-as mezőny az idén kilenc Forma-1-es nagydíjon futja az elitkategória betétfutamait, ezek között a július végi Magyar Nagydíj is szerepel. Az F3-ban minden helyszínen két versenyt rendeznek.

"Boldogok vagyunk, hogy a csapatunkban köszönthetjük Lászlót, aki egy fiatal, ígéretes versenyző, értékes kilométerekkel a háta mögött a Forma-4-es és a Forma-3-as kategóriákból. Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt években gyűjtött tapasztalataival segítségére lesz a csapatunk minden tagjának az idei szezon során" - nyilatkozta Antonín Charouz, az istálló tulajdonosa.

Tóth a 2019-es Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el, miután a Forma-4-esek között negyedik, illetve hetedik lett. A 2020-as idényben a Formula Renault Európa-kupában versenyzett, tavaly pedig a Campos Racing színeiben mutatkozott be a Forma-3-ban, pontot nem szerzett. Az idény a Forma-1-es világbajnoksággal együtt március 18-20-án Bahreinben kezdődik, majd sorrendben Imola, Barcelona, Silverstone és az osztrák Red Bull Ring következik a Hungaroring előtt. A magyarországi hétvége után Spába és Zandvoortba utazik a mezőny, az idény pedig szeptember 10-11-én Monzában zárul.

Borítókép: Tóth László/Facebook

Videók