MIchelisz szépen tartotta a hatodik helyét

Izgalmas futam volt.


Két helyet javított a fordított rajtrácsos futamon Michelisz Norbert, aki így nyolcadikból hatodik lett. Fontos pontok ezek, a következő versenyen pedig cél a dobogó a Hungaroringen.

Miután Michelisz Norbert egyedüli Hyundai-versenyzőként végzett a top 10-ben, azon belül is a harmadik helyen az időmérőn, azt nyilatkozta, hogy szeretne a dobogón ünnepelni vasárnap a magyar szurkolókkal. Alighanem ő maga is elsősorban a második futamra gondolt, amikor erről beszélt, hiszen az elsőn a fordított rajtrács miatt a nyolcadik helyről rajtolhatott.

A rajtnál simán eljött Michelisz, aki hamar feljebb is lépett a hetedik helyre, miután Yvan Muller az egyik féktávon kicsúszott a Link&Cóval a Mikel Azconával való csatározás közben. Ezután Michelisz a Cuprát vezető Rob Huff-fal csatázott a hatodik helyért, és a magyar versenyző kemény, de tiszta küzdelemben került a brit világbajnok elé.

20c0efa085e00c2ef144bfc0899e2e2f

Michelisz nem tudott igazán közel férkőzni az ötödik Thed Björkhöz, ellenben mögötte Huff nem engedte meglógni őt. A hetedik körben végül az angol eltalált egy bóját, sérült a bal első felfüggesztése és az autója megállt, ráadásul a hatodik kanyarban nagyon rossz helyen, ezért beküldték a biztonsági autót.

A tizenegyedik kör végén ment ki a safety car, amely miatt a maximális két körrel meghosszabbodott a verseny, így 14 körig tartott. Az újraindítás után Michelisz szempontjából nem változott a helyzet, nem tudott támadni, de nagyon védekeznie sem kellett. A hatodik helyen intették le, ami egyáltalán nem rossz kezdésnek. A második helyen végzett Azcona utolsó körös manőverét Vervisch ellen vizsgálják, így a végeredmény még nem hivatalos. Büntetés esetén, Michelisz helyezése is változhat.

„Ez volt az első versenyünk. Nem volt könnyű, szenvedtem az autó egyensúlyával. Fontos volt, hogy megőrizzük az autót a második futamra. Összességében van még lehetőségünk javítani, szurkoljatok nekem továbbra is!” – mondta Michelisz a futam leintése után.

A lényeg pedig a főfutamon jöhet, amely 15:15-kor kezdődik (Sport 1).

Az első futam végeredménye:

hungaroring r1
Forrás: michelisz.hu
Borítókép/Fotók: Michelisz.hu

Videók