A rajt után belerohantak Micheliszbe

Nem volt szerencséje.


Nem a Hyundai versenyzőinek szerencséjéről szólt az első futam a WTCR második fordulójában Estorilban. Michelisz Norbert autójába a rajt után belerohantak, de Jean-Karl Vernay és Gabriele Tarquini sem tudta befejezni a versenyt.

Michelisz Norbert a szombati időmérőn a hatodik leggyorsabb időt futotta meg, így a fordított rajtrácsos első futamon az ötödik pozícióból rajtolhatott. A verseny előtt elmondta, hogy elégedett volt az időmérős teljesítményével, mert az jól látszott, hogy nem a Hyundai volt a leggyorsabb autó, ilyen esetekben pedig az a legfontosabb, hogy a top 10-ben végezzen és pontszerzéssel fejezze be a futamokat. Utóbbi sajnos nem jöhetett össze az első futamon, és ez a legelején egyértelművé vált. Michelisz jól kapta el a rajtot, egyből húzódott ki a pálya szélére, hogy zárja az ívet a mellőle induló Tassi Attila előtt. Csakhogy az első kanyarban egy másik hondás, Néstor Girolami hátulról nagy sebességgel Micheliszbe rohant, aki az ütközés miatt nemcsak kiszúszott a pályáról Tassit is kicsit eltalálva, hanem annyira meg is sérült az autója, hogy nem tudta folytatni a versenyt.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Michelisz lassan körbe tudott gurulni a pályán, és beért az autóval a boxba, így időben elkezdhették javítani az autóját, hogy a 16.15-kor rajtoló második versenyre remélhetőleg rendben legyen. Még az első futam közben visszatért a pályára ellenőrizni a rendszert. Nem Michelisz volt az egyetlen Hyundai-versenyző, aki pórul járt az első körben, Jean-Karl Vernay versenye is hamar véget ért defekt miatt. Később, a kilencedik körben Gabriele Tarquini is defektet kapott a márka pilótái közül, ő ráadásul a fordított rajtrácsos pole-ból indult, és a második helyről kellett feladnia a versenyt, amelyet a címvédő Yann Ehrlacher nyert meg a Link&Cóval.

Az első futam végeredménye:

Forrás: michelisz.hu
Borítókép: michelisz.hu

Videók