Hazai siker a Dakar-rali 10. szakaszán

Az összetettben továbbra is Stéphane Peterhansel áll az élen.


A hazai dűnéken versenyző Jazid al-Radzshi nyerte a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali 10., csütörtöki szakaszát, melyen a 13-szoros győztes Stéphane Peterhansel harmadikként ért célba, és őrzi vezető pozícióját az összetettben.

A mezőny Neomból al-Ulába haladt át 583 kilométeren, ebből 342 kilométer volt a mért szakasz.

A Toyota Hiluxot kormányzó al-Radzshi még a második helyen célba érő katari Nasszer al-Attijahnál is több mint két perccel gyorsabb volt, Peterhanselék pedig már csaknem három percet kaptak az idei Dakaron második szakaszgyőzelmét arató szaúdi versenyzőtől.

A pályafutása 14. Dakar-sikerére hajtó Peterhansel két versenynappal a viadal vége előtt több mint 17 perccel vezet az összetettben a háromszoros győztes al-Attijah előtt, a címvédő és négyszeres bajnok Carlos Sainz, Lucas Cruz duó hátránya pedig már több mint egy óra.

A Dakar honlapja szerint a motorosoknál az eddig az összetett élén álló chilei José Ignacio Cornejo Florimo 252 kilométernél bukott, és bár beért a célba, az orvosi vizsgálatok után nem maradt más választása, mint feladni a további küzdelmet. A szakaszt Cornejo Florimo hondás márkatársa, a címvédő amerikai Ricky Brabec nyerte, ezzel az összetettben 51 másodpercre csökkentette hátrányát a szerdán harmadik argentin Kevin Benavidesszel szemben.

A mezőny a prológot is beleértve 13 szakaszon összesen 7658 kilométert tesz meg a pénteki, dzsiddai befutóig.


A Dakar-ralit 1979-ben rendezték meg először, Párizs és a névadó szenegáli főváros között, utána viszont Európán és Afrikán kívül is több ország adott otthont a versenynek, többször volt már Dél-Amerika a helyszín, a tavalyi viadalt pedig a mostani házigazda, Szaúd-Arábia bonyolította le.

Eredmények, 10. szakasz, Neom - al-Ula (583 km, ebből 342 km gyorsasági):

autósok:
1. Jazid al-Radzshi, Dirk von Zitzewitz (szaúdi, német, Toyota) 3:03:57 óra
2. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 2:04 perc hátrány
3. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (francia, Mini) 2:53 p h.
az összetett állása:
1. Peterhansel, Boulanger 37:33:06 óra
2. al-Attijah, Baumel 17:01 perc hátrány
3. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini) 1:03:44 óra h.

motorosok:
1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 3:12:33 óra
2. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 3:15 perc hátrány
3. Kevin Benavides (argentin, Honda) 5:11 p h.
az összetett állása:
1. Benavides 40:20:08 óra
2. Brabec 51 másodperc hátrány
3. José Ignacio Cornejo Florimo (chilei, Honda) 1:07 perc h.

Csütörtökön az al-Ula és Janbu közötti 557 kilométeres út vár a mezőnyre, ebből 511 km lesz a mért szakasz. 

Borítókép: Dakar Rally/facebook

Videók