Ralf Schumacher szerint többen is veszélyesek lehetnek Mick ülésére

Nagyon sok múlik azon, hogy a fiatal pilóta hogyan teljesít a szezon második felében.


 A hírek szerint a Haas visszalépett a közte és Schumacher közti tárgyalásoktól, mivel szeretnék meghagyni maguknak a választás lehetőségét a jövőévre nézve.

Ez nevezhető egy fajta ultimátumnak is, ugyanis egyértelmű, hogy az istálló az alapján fog dönteni, hogy Mick hogyan versenyez a szezon hátralévő részében.

A német pilóta kapcsán többször felemlegették már a Ferrarit is, mint lehetséges jövőbeni célállomást, ám a BILD szerint Binotto nem rajong a pilótáért, így a Haast sem fogják arra ösztökélni, hogy tartsák meg őt.

Ralf Schumacher, a versenyző nagybátyja jelenleg a Sky Germany szakkomentátora, legutóbb pedig unokaöccse teljesítményéről beszélt, egész szigorúan.

„Azt kell mondanom, hogy Mick nagyon gyengén kezdett Magnussenhez képest, de időben megtalálta a helyes utat.”

„Magyarországon tisztességes munkát végzett, senki se várhatott tőle többet.”

„Még megvan a lehetősége arra, hogy megmutassa mire képes, és ha ez sikerül neki, bebiztosíthatja ülését a jövő évre.”

„Általában augusztus-szeptember környékén gondolkodnak el a csapatok a jövőévi felállásukról. Van pár ígéretes pilóta az F2-ben is, akik az ajtóban kopogtatnak és a pénzük is megvan hozzá, hogy előre lépjenek.”

„Ott van például Drugovich, akiben szintén megvan a potenciál.”

Drugovich mögött az XP Investments áll, mint szponzor, ezzel pedig jó alkupozíciót alkudhat ki magának 1-2 istállónál. Szóba hozták már a Williamssel és az Aston Martin tartalékpilóta-szerepkörével is.

Amennyiben Mick Schumachertől elköszönne a Haas, a németnek a mostani helyzetet nézve a Williams vagy az Alpine dobhat mentőövet, de ez még nagyban függ a Piastri-ügy alakulásától is.

Fotó: Dan Istitene - Formula 1/Formula 1 via Getty Images

 

Videók