Leclerc falhoz csapta Niki Lauda legendás Ferrariját

Úgy tűnik folytatódik a pilóta pech-sorozata.


A Forma-1 éllovasának, Charles Leclercre az utóbbi időben rájárt a rúd és úgy tűnik a szerencsétlenségi sorozatának még nincs vége.

A Ferrari pilótája számos más versenyzővel együtt részt vett a 13. Monaco Historique Grand Prix-en, amelyen közel 200 autó körözött a legendás versenypályán. A jelenlegi és egykori versenyzők egymás után vonultak fel, és Leclercet az a megtiszteletés érte, hogy a Ferrari egyik leghíresebb modelljébe, az 1974-esbe ülhetett bele, amit még Niki Lauda tett híressé.

Miközben az ikonikus monacói pályán száguldott, úgy tűnt, hogy a 24 éves versenyző elvesztette az uralmát az autó felett és a La Rascasse-ban a korlátnak hajtott, melynek következtében megsérült az autó hátsó fele.


Leclerc egy pillanatra mozdulatlanul maradt majd lassan újraindult és a célegyenes felé vette az irányt. A pilótának szerencsére nem esett komolyabb baja, sőt a balesetet követően még viccelődni is volt kedve. Az esetről egy posztban számolt be, amiben saját magát gúnyolta ki.

"Amikor azt hittem, hogy már a világ összes balszerencséjén túl vagyok, Monacóban elvesztem a féket a világ egyik legikonikusabb, történelmi Ferrarija felett és leroncsolom” – írta bejegyzésében, amit imádtak a rajongók, így vírusszerűen kezdték el megosztani.


Remélhetőleg ezzel a végéhez ért Leclerc hosszú balszerencse-sorozata véget ér, és semmi nem állja már útját.

Borítókép: Twitter.com/ Scudeira Ferrari

 

 

Videók