WWE: John Cenát véresre verte Brock Lesnar – videó

Washingtonban rendezték meg a hétfő esti Raw SuperShow 985. adását, amelynek legelején John Cena és Brock Lesnar összeverekedett. Chris Jericho újfent megalázta a WWE bajnokát, CM Punkot. A szervezet vendégei megalázták Hulk Hogant is.


Az adás a három vendég bemutatásával vette kezdetét. A hétfő esti Raw SuperShow sztárvendégei a Three Stooges voltak, majd Michael Cole és Jerry ”The King” Lawler bejelentették az adás egyik legérdekesebb mérkőzését. CM Punk ismét megmérkőzik Mark Henry-val. A találkozó tétje a ”Hangtalanok Hangjának” bajnoki címe lesz. Az első érkező a Raw SuperShow és a SmackDown vezérigazgatója, John Laurinaitis volt, aki mellett, mögött ott volt David Otunga is. ”Mr. Izgalom” bemutatta a WWE régi-új arcát Brock Lesnart. A GM elhalmozta dicséretekkel minden idők legfiatalabb WWE bajnokát, majd megmutatta, hogy mit csinált Lesnar a múlt héten. Mint ismert megtámadta John Cenát. Érkezett a ”Fájdalom”, azaz Brock Lesnar: „Először is szeretném megköszönni Mr. Laurinaitis. Szeretném megköszönni magának Mr. John Laurinaitis, hogy törvényesen is visszatérhettem a WWE-be.” – mondta a harmincnégy esztendős visszatérő, majd felcsendült John Cena bevonulózenéje.

Cena állt a ringben és hallgatta a közönség reakcióját, majd odalépett Lesner-hez és pofonvágta őt, ekkor elkezdődött a haddelhadd. Az első ütésnél Lesnar elfejtette, hogy már nem a UFC-ben van, ugyanis akkorát ütött, hogy Cenának felszakadt az ajka. Laurinaitis intésére előbb a bírók, majd a komplett locker room érkezett, akik megpróbálták szétválasztani a két harcost. Nagy nehezen Lesnart kiráncigálták a ringből, míg Cena véres szájjal a ringben maradt. A háttérben Laurinaitis Teddy Longgal kiabált. Az igazgató szerint Long-nak kellett volna ügyelnie arra, hogy Cena ne tudjon ringbe lépni. ”Mr. Izgalom” arra utasította Longot, hogy keresse meg Cenát, mert magyarázatot vár tőle. Megjelent Eve Torres, aki bájaival akar közelebb kerülni Laurinaitis-hoz.



Következett az adás első mérkőzése. A US bajnok, Santino Marella csapatot alkotva Brodus Clay-el legyőzte Dolph Ziggler és Jack Swagger duóját. A háttérben Laurinaitis irodájában nagy volt a jövés-menés. Előbb a Miz akart beszélni az igazgatóval, de Laurinaitis kijelentette, hogy majd a jövő héten beszélnek. Ennél sokkal fontosabb hír, hogy a GM hatalmas tervet eszelt ki a Miz számára. Mint ismert a WrestleManián a Miz nyerte meg Laurinaitis-nak a Long elleni mérkőzést. Megjelent Long, aki egy újabb fejmosás után elhozta a főnökének John Cenát. ”West Newbury büszkesége”  egy rövid eszmefuttatás után kijelentette, hogy egy mérkőzést akar az este folyamán. Laurinaitis döntése értelmében Cena ellenfele David Otunga lesz, majd ismét kioktatta Longot, aki nem nézett bele a főnöke szemébe. R-Truth két vállra fektette Cody Rhodesot. Érdekesség, hogy a mérkőzést némi segítséggel nyerte meg Truth, ugyanis megjelent az Interkontinentális bajnok, Big Show, aki megzavarta Rhodesot. Lord Tensai, ezúttal Yoshi Tatsut alázta meg.



Az összecsapás után egy rövid összefoglaló következett. Chris Jericho és CM Punk szegmensét foglalták össze. A WWE bajnoka, Punk érkezett a ringbe, aki értelemszerűen nagyon dühös volt. A bajnok a straight-edge (nem iszik, nem dohányzik) életmódról beszélt. A harminchárom esztendős pankrátor elmondta, hogy ezt az életmódot nem azért választotta, mert rákényszerítették, vagy mert egy menő dolog, ő saját maga döntött így! Punk kijelentette, hogy mindig büszkén vallja azt, hogy ő straight-edge életmódban él, de ennek több oka van. Az első, hogy ez a dolog csakis rá tartozik és ebbe senki sem szólhat bele. A másik, hogy kit érdekel az, hogy ő straight-edge, majd kijelentette, hogy megfogadta magának, hogy egyszer ő lesz a WWE legjobbja, mert ő a világ legjobb pankrátora (közben felemelte az övet). A közönség CM Punkot éltette.

A bajnok Chris Jerichóról is beszélt. Punk szerint ”Y2J” ráébredt arra, hogy ő a jobb pankrátor nála, ezért úgy határozott, hogy tönkreteszi az ő magánéletét. Punk felidézte Jericho állításait (az apja alkoholista, a húga Selene drogos, az anyját is megalázta, míg őt fattyúnak nevezte). Punk elmondta, hogy a WrestleManián feladásra kényszerítette Jerichot. Punk a múlt hétről is beszélt. Elmondta, hogy a megaláztatás végén ugyanazt érezte, mint amit az apja. Megjelent a nagykivetítőn Jericho. ”Y2J” nem értette, hogy mit csinál CM Punk, ezért megkérdezte tőle, hogy még mindig másnapos.

Jericho kijelentette, hogy az első lépés az alkoholizmus legyőzéséhez az, ha a beteg bevallja a függőségét, majd elmondta, hogy az emberek nem egy világbajnokot, vagy a világ legjobb pankrátorát látják benne, hanem egy rohadt vesztest. A végén CM Punk kijelentette, hogy szétrúgja Chris Jericho s.ggét. Érkezett Mark Henry. A mérkőzést Henry nyerte meg diszkvalifikációval. Punk egy kis tévével ütötte meg a ”Világ legerősebb emberét”. Megérkezett Jericho, közben Henry megtámadta Punkot. Henry elhagyta a ringet, majd Punk egy rövid időre magára talált, de Jericho a Codebreakerrel leterítette a bajnokot. Jericho a végén sörrel öntötte le CM Punkot.



Alberto Del Rio legyőzte Zack Rydert. A mexikói ”arisztokrata” a Cross Armbreakerrel feladásra kényszerítette Rydert. A Three Stooges-ból csak ketten érkeztek a ringbe, majd a harmadik Hulk Hogannek beöltözve a legendás pankrátor zenéjére vonult be. A WWE-tól ez nem volt okos döntés. Kane az egyik Stooges-nak kiosztott egy Chokeslamet. A háttérben egy Brock Lesnar interjú következett. Lesnar elmondta, hogy nyolc évvel ezelőtt elhagyta a WWE-t a UFC kedvéért. Ő a WWE bajnoki címe mellé, még a UFC nehézsúlyú világbajnoki övét is megszerezte, majd kijelentette, hogy a vérében van a siker. Lesnar elmondta, hogy büszke arra, hogy visszatérhetett, ezen felül Laurinaitis-ra is büszke, mert visszahozta a WWE-be és azonnal topsztárt csinált belőle, igaz ez nem meglepő, hiszem elmondása szerint ő oda tartozik. John Cenáról is beszélt. Szerinte Cena topsztárnak képzeli magát, de az igazság az, hogy még a hátizsákját sem vihetné, majd kijelentette, hogy ő nem barátkozni tért vissza, ő egy ”harci gép”, egy ”s.gg szétrúgó” és erre nagyon is büszke! John Cena legyőzte David Otungát, majd megjelent Lesnat, aki ismét bevitte az F5-ot.

 

Videók